Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Féja Géza: Az erdélyi emlékirat

szontalan tékozló, magyarországi állhatatlan, nyugtalan emberek".

Csereinél még szembetűnőbb az író közvetlenebb, líraibb, naivabb életszemlélete a történetírás hűvösebb tárgyilagosságával szemben. S emellett a protestáns lélek puritán keménysége jellemzi. A végzetet akarja megírni:

„Ezer hatszáz hatvanegy esztendőtől fogva Micsoda fátumokon forgott Erdély dolga, És ki miatt származott nagy nyomorúsága, Ez az írás teneked igazán megmondja".

Históriája verses bevezetőjéből valók ezek a sorok. Telekiből, Apafi Mihály híres kancellájából igazi epikai erővel alkotja meg a romlás hősét, nagy Bethlen Gábor emberi ellenlábasát- „Bűzbe keverte Erdélyt" ő, ki Magyarországból „két lóval jött vala be Erdélybe". Telekiben összpontosítja naiv indulattal korának minden bűnét, vérpocsékoló kalandorságát s állhatatlan politikai kapkodását. Teleki a jobbra is, balra is tárgyaló és ígérgető, minden építőösztönt nélkülöző, folyton politikai kalandokat keverő, óriási birtokokat harácsoló főárnak „örök arca".

Cserei Mihály nem vágyott már a „hadak útjára". Elitéli Teleki Mihályt, mert Magyarország ellen vezetett hadat, „holott azok is magyarok valának; s mi kárt tettek a németnek, ha a magyar a magyart prédái ja és pusztítja?" A kurucmozgalmakat is gyűlölte: „soha nem tudja a föld népe, a kuructól féljen-e, vagy a magyar labancoktól, mert az egyik éb, a másik kutya". Nem hitt a fegyverek létjogosultságában, az élet fegyvereit szerette volna a magyarság kezébe adni: „Isten nem fegyverrel már, mint azelőtt, hanem patientiával s igazi megtéréssel akar minket felébreszteni régi szabadságunk megnyerésére".

Apor Péter Erdély „változásáról" (Metamorphosis

Transylvaniae) tudósít. A régi erdélyi életmódot írja le meleg s kedvesen dohogó hangon: a vendégsége