Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Sinka István: Bihar csendjében (vers)

SINKA ISTVÁN:

BIHAR CSENDJÉBEN.

Bihar csendjében, mocsarak hatján várt engem sokszor nyárszemű mátkám, este, mikor a szúnyog fűre szállt.

S míg ő álmodva holdra nézett: tócsa csobogott, lengett a káka: kutyám nagy nyelvvel vizet lőtyölt s a zöld érben bátor szamaram lába méregette a békalencsét.

S hogy megérkeztem: a kedvesem azzal töltötte idejét, hogy korpából főzött ciberét.

Aztán magát ölelni hagyta, szamaram meg megitatta — a jó lélek, na, az drága kincs! És tűz lobogott, dalolt a puszta. S ott, ahol nincs semmi újság: az örök kászáló júniusban égette piros, nagy szomjúság szánkat, ezt a mennyei korsót... S míg én öleltem: kedvesem súgta: — a pásztorkalap neked jól áll s így szebb vagy te a fabimbónál.

De nem tart semmi ám örökre, s így virágálmom letörött, le. Csukott szemhéjú pásztorasszony, minden holt mesék öreganyja rosszat szólott és hullt a vád: hogy jó mátkámnak titkon, este virágot hord az uraság. S míg én bajlódok a nyájjal, ők ezeréves fűzfák alatt nevetnek rajtam póri költőn, hogy erdőháton ringott a bölcsőm.