Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-03-01 / 3. szám - Sebesi Ernő: Bölcs a kisvárosban
kitörő, spontánul elementáris indulatihoz képest a közönségnek a miniszter iránt érzett lelkesedése egy szerény erőlködő hangzavar volt. Nagyon is megcsappant az érdeklődés, a miniszter arcán a csalódás felhői gyülekeztek, ő arról ábrándozott, hogy itt egy színes és eleven gyöngyfűzér fogja várni, mit tudhatta ő, hogy a gyerekek kedve ebben a pillanatban a Varholy viszontlátásának örömtüzeit gyújtogatja, ő csak azt látta, mintha a zászlók is, melyekkel egy könnyelmű szellő incselkedett, most hirtelen megmerevedtek volna a csodálkozástól. Amikor a polgármester többször megismételt nekifutás után befejezte az üdvözlést, már jóformán csak a hivatalos apparátus dobta bele a megrettent és szégyenkező csöndbe az obi igát éljenzést, mert ezalatt a nagyközönség is, amely aggódva követte a gyerekek váratlan szétrebbenését, szintén otthagyta a kordont. Persze, Varholy dicsőségének is vége szakadt azonnal, mert a két detektív megint csak belékarolt és vitték a zárkába, mint szemtelenkedő ünineprontót. VI. Soha ilyen ártatlan ünneprontó nem ült a vádlottak padján, mint most a Varholy esetében. — Maga bizonyára merényletet akart elkövetni a miniszter úr ellen — lopakodott rá a fogalmazó, minden különösebb meggyőződés nélkül. — Én? — És Varholy arca egyetlen nagy kérdőjellé vált. — Hisz én olyan ártatlanul estem bele a miniszterbe, hogy még ... — mentegetődzött Varholy. — Miért jött el az elmeintézetből? — Mert ott csupa hülye gyerek van. — Hisz Maga nem a gyerekklinikán volt, hanem az elmekl'inikán! — Igen ám, de kimenőt kaptam, mert a fődoktor
