Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-03-01 / 3. szám - Sebesi Ernő: Bölcs a kisvárosban
ez a hely, mert ösztönösen érezte, hogy itt valóságos pergőtűz várna rá, mert nemcsak a fiatalság, de a meglett embereknek is nagyszerű attrakciót jelentene az ő megjelenése, de mégis megkockáztatta az utat egyszer oda is. Variholy különben is rájött arra az idők folyamán, hogy talán nem is olyan borzasztó az ő helyzete. Egzisztenciáját biztosítottnak látta, a koszton kivül meg volt a rendszeres kis zsebpénze is. Körülbelül minden heccelődő gyerekre esett egy-egy felnőtt, aki mintegy váltságdíj címén odadobott neki pár fillért, amiért a fiatal, meggondolatlan generáció így megkínozta. De a gyerekek is arra ébredtek egy szép napon, hogy Variholy már nem is neheztel rájuk. Eddig napirenden volt a harc, mert Variholy védekezett, ahogy tudott. Ha nem használt a rettenetes szidás, meg átkozódás, akkor odament egy felnőtt emberhez és megbékült, szelíd hangon fogadást ajánlva a gyanútlan járókelőknek így fakadt ki, miközben az ég felé emelte szemét: — Fogadjunk, hogy megveri őket az Isten! És ezentúl bármilyen mértékben is szemtelenkedtek vele, Vanholy föl se vette. Olyan volt most Varholy, mint egy türelmes, jámborrá szelídített állat, aki már beleúnt abba, hogy elkergesse az örökösen szemtelen legyeket. Ezt sehogyse értették a gyerekek. Szinte megsértődtek érte. Hisz ők meg voltak győződve, hogy Varholyt csak azért rendelte ide a Sors, hogy őnekik meg legyen a mindennapi kellemes szórakozásuk. Hisz valósággal felüdültek, amikor az iskolából hazaszállingózva Varholy akadt az útjukba- Ilyenkor levezethették a bosszújukat s a szekundák fölötti fájdalmukat a legzavartalanabb derűbe mártotta a Varholy jelenléte. Most hirtelen úgy érezték, hogy egy magasabb hatalom mintha büntetni akarná őket azzal, hogy Varholy
