Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Sebesi Ernő: Bölcs a kisvárosban

napja se, hogy eszébe nem jutott volna az a végzetes oltási kísérlete, melyben a jövőjét és a kenyerét elégette.

Mert azóta csak tengődött.

Végigment az összes elképzelhető foglalkozások iétrafokain. Megpróbálkozott mindennel. Volt favágó, zsákhordó, plakátragasztó, csatornamunkás, marhahajcsár, kutyapecér, hogy csak a főbb reprodukálható szakmánál maradhasson ideig-óráig.

Ingóságai napróhnapra fogytak. Az utolsó tárgy, melyhez megható gyöngédséggel ragaszkodott: egy fénykép volt. Valóságos ereklyének tekintette ezt a csoportfelvételt, mely még abból az időből származott, amikor még mint aktív tűzoltó ő is jelentett valamit. Egy csillagot viselt akkor a gallérján, mellén egy érem csillogott. (Azért az egyéni akcióért a felmondáson kívül semmit sem kapott.)

Varholy mindenüvé magával cipelte ezt a képet. Az idő, persze ezt a képet is kikezdte. Kemény barna kartonpapirra volt ragasztva, de a hosszú évek folyamán a felismerhetetlenségig lezüllött az e kép is, akárcsak ő maga.

Valahányszor előléptették a társait, ilyenkor mindig elővette a képet és komisz ceruzával egy-egy újabb csillagot rajzolt oda a gallérjára. Ha kitüntetéseket osztogattak, ő sem feledkezett meg a képről, illetve sajátmagáról... És addig pótolta az előléptetést és a kitüntetéseket, amíg egy szép napon csupa ákombákom foglalta el helyét az arckép fölött. Idővel kiesett a kontrolból és évek után, amikor már csupa rongyos cafat maradt meg a felvételből, úgy látta, hogy nagyobb a rangja és több a kitüntetése, mint a főparancsnoknak. Ettől kezdve nem is tisztelgett a régi kollegáknak. Gőgös tartással ment végig az utcákon, egyre kisebb mellékutcákon, de azt tapasztalta, hogy a híre mindenhol utoléri és a híre mögött ott volt állandóan a röhögő gyerekhad.