Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Palotai Boris: A két Vargóczy

mintha valami megvalósulás előtt állnék. Mogorva öregasszony nyitott ajtót-Két hatalmas vizsla hangos csaholással nekem ugrott, meg kellett kapaszkodnom, hogy fel ne döntsenek. — Hé Cézár! Néró! Ide!

A terraszról füttyentett valaki. Rókabundás, hatalmas termetű férfi állít ott, hatalmas orrát rámszegezve.

— ön

az az instruktor, akit Horváth tanár úr ajánlott?

— Én

vagyok, — mondtam lihegve, mert a kutyák támadása halálra ijesztett.

Közelebb lépett, felém tolta vérbő iilás arcát. Szívott egyet a pipáján, vizsgálódva nézett, mint egy tárgyat.

Zavartan lesimitottam szoknyámat, s e percben pontosan éreztem, hogy a harisnyám lenn a varrásnál újra kifeslett. Igyekeztem keményen a sarkamra lépni, hogy a lyuk ne lássék.

— Szóval

ön az? — Mutatóujját kinyújtotta, a körme sárga és lapos volt. — Ostobaság lányt küldeni ide, mikor férfiak sem bírnak vele.

— Tessék

csak rám bízni, — mondtam nagyon hangosan, mert határozottnak akartam látszani.

Izmos, rövid nyakát megfeszítette. — Vargóczy Mihály vagyok.

— Barta

Erzsébet.

Letette a pipáját, gondosan elfojtotta a parazsot.

— A

fiúnak nlinics anyja, — dörmögte, és a sarokba bámult, mintha egy láthatatlan személyhez beszélne— Már

két éves korában elvesztette. Szóval, nem volt valami jó gyerekkora. Cselédék között nőtt fel, és sokat betegeskedett... Bár én mindent elkövettem, nem tehetők magamnak szemrehányást... Hat éves korában csacsifogatot vettem neki, ezidén a születésnapjára pedig...

Hirtelen elhallgatott, a fogát szívta, nyugtalanúl járkált fel-alá.