Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Demjén Ferenc: A lélek

megmondtam neki, hát elköszönt. Hogy mire nincs ennek a papnak gondja ... ?

A hangjában, ahogyan ezeket a szavakat mondta, volt valami neheztelés, de hogy a felesége szavait hallotta, feloldódott ez a harag is benne, mint a cukor a tejben.

— Hát biztosan kiváncsi volt rá. Meg aztán, ami azt illeti, van is valami igaza, hogy ötven éves létedre miért énekelsz állandóan? Úgy teszel, mint a soralá valók. Azok énekelnek mindig. Nem illik az már a te korodhoz. A te idődbeliek már csak akkor dalolnak, ha be vannak rúgva, olyankor, ha gyűlésből jönnék, és mivel tudja, hogy te nem vagy az a részeges ember, hát azért kérdezte.

Míg az asszony ezeket mondta, bementek a házba.

Aztán megvacsoráztak. Tejbepul'iszkát ettek egy-egy tállal és lefeküdtek.

Pillanatnyilag el is felejtették az egész énekléssel kapcsolatos dolgot, legalább az asszony, de nem azonban Horvát András. A fejében gondolat gondolatot űzött, kergette, mint a csendőr a tolvajt. És nem tudott elaludni. Valamikor reggel felé hunyta le csak a szemét és akkor is olyan rossz álma lett, hogy csak. Azt álmodta, hogy a fronton van a lövészárokban és parancsot kaptak tüzelésre. És ő lőtt. És minden lövése talált, minden golyója egy-egy embernek ontotta életét. Hiába lőtt a levegőbe, a golyó a magasból mindig visszatért és ellenséget talált.

Tiszta víz volt reggel az inge, amikor felébredt. Izzadt volt, melege volt. El akarta felejteni az álmát, de nem tudta. Kissé rosszul is érezte magát ezek után, aehát nem szólt róla a feleségének, mert akkor ágyban kellett volna maradnia és mostan nem ért volna rá, mert aratás előtt állt az idő. Fel is ültek a kis szekérre mindhárman, vittek magukkal ennivalót is és úgy számították, hogy a fele gabonát learatják estére hármasban. És készen 'is voltak a munkával, amint számi-