Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Demjén Ferenc: A lélek

DEMJÉN FERENC: A LÉLEK Szegény ember volt Horvát András. Elnyuzott, egy­szerű szegény földműves. A iháza szalmával volt fedve s a szobája sártapasztásos, földes szoba volt. Korra nem volt több 50 évesnél, de úgy szemre, nyolcvannál is többnek látszott. Ruhája, — mint minden falusi ember­nek — összevissza kettő volt: egy ünneplő, meg egy hétköznapi. Hia ezek közül aztán valamelyik évközben elszakadt, akkor rendszeresen egyben járt aratásig, míg újat vehetett magának a vásáron az eladott ter­mény árából. Ilyenkor vette meg rendszeresen a csiz­mákat is: a feleségének, a kislányának, meg magának. Ez a nap volt minden évben a legnevezetesebb, már azért is, mert ilyenkor járt városon. Máskor, ha akarta volna sem maradt (ideje járni a várost, mert, a sze­génynek még; a munkából is több jut ki, mint más földi halandónak. így volt ezzel Horvát András is. Tavasszal szántani, vetni, meg boronálni kellett a kis földet, míg később kapálni a kapásnövényt: fel­tölteni a burgonyát meg a tengerit, irtani a gaboná­ból, meg a kis búzavetésből a tövist, hogy tiszta le­gyen legalább az a kevés élet, ami már teremni fog. Aztán aliig vette észre, már lehetett kezdeni az ara­tásba is, ha nem akarta, hogy vagy az eső elverjez vagy a madarak széthordják. Nem tellett fizetéses ara­tókra, így ha csak hármasban csinálták, hát lassan ment az bizony. Azonban nem lehet azt mondani Horvát Andrásra, hogy bár szegény ember volt és mindent neki kellett megfogni a ház körül, egy cseppet is szomorú lett vol­na. Sőt. Vígkedvű, vidám embernek ismerte a határ. Dalolt reggel, mikor a mezőre ment, dalolt, mikor a teheneit hajtotta az ekében s mikor hazafelé jött hold­

Next

/
Oldalképek
Tartalom