Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Sellyei József: Borbála sorsa

a rokonok, akik a parton állanak és visszataszítják a vízbe a kapaszkodó dereglyét.

Meg költött látnia a paraszti sorsot. Meg költött ismernie a rokonok természetében a földéhséget.

Elkeseredett volt az ilyen élet miatt.

Egyre világosabban látta, hogy mégha dereglyének is lökdösik a rokonok, de azért egyedül hagyják a vízben. Nem kormányozzák segítséggel nyugodt öbölbenem segítik az élettel való küzdelmében. Egyedül hagyják viaskodni azokkal az idegen erőkkel, amelyek nekifeszülnek minden parasztbirtoknak. De azért elvárják tőle, hogy a földeket ugyanakkora kiterjedésben tartsa meg a haláláig

Az egyik bátyja eljött a lovaival és felszántotta Borbála földjét a vetés alá. Hát több fuvarbért kért tőle, mint ugyanakkor akárki mástól kért volna ugyanazért a lovas munkáért.

Nem mondta, de minthogy ha egyenesen kijelentette volna, olyan világos volt Borbála előtt a testvére gondolkozása:

— No, a halálod után úgyis hatunk között kerül fölosztásra a földed, hát én legalább a drágább fuvaron jussotok utánnad többet, mint a testvéreim.

Máshol is és máskor is látta ugyanezt a megveszekedett fenekedést a rokonainak körülötte való zsongásában, hát megkeményedett, akár a kő.

Gondolta azontúl: gyönge asszony vagyok én, sok, megerőltető gondot ad nekem a földek megvigyázása. Nem bírom én a tempót, sem a munkával, sem a földek körül való vonatkozásokkal.

És attól fogva alább hagyott a tempóval. Megszüntette az ő udvara parasztgazdaság-voltát és árendába adta a földeket.

Kevés volt az árenda hozama ahhoz, hogy egy esztendeig megéljen belőle, hát, hogy el ne vészén éhen: nagy elhatározással, kölcsönt vett föl a bankban.

A kölcsön miatt megkisebbed ett a földjei értéke.