Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Dallos Sándor: Színjáték a mezőn

mindent éreznek, tudnak és hallanak, de álmodni csak egyszer álmodhatnak egy esztendőben, éppen azon a napon és ennél gyönyörűbb álmok nincsenek a földön. Az emberen kívül ezeket minden teremtmény megérti és csupa zengés tőlük a világ, mert olyan szép hangon mesélő minden, mint az őszibogár, de az ember csak a sejtelemig érhet el és ez a sejtelem kínoz egynémely embert arra, hogy lelkében érző fává váljon és meséljen.

De a rigó mind értette, hogy mi történik körülötte és boldog volt, hogy a fák álmának már egyszer tanúja lehet, mert eddig valahogy mindig elmulasztotta. Mindig bent volt ilyenkor a falvakban a többi madarakkal, hogy egyék s ezek a csodák s ezek az álmok csak a mezőségeken történnek egy-egy isteni pillanat erejéből.

Ült hát most ámu'lva és mindent értett- De csodálatos volt! Egészen mást várt, de érezte, hogy ez, ami történik, sokkal szebb és csodálatosabb annál, mint amit ő elképzelt. Fantasztikus dolgokat képzelt sok tündérrel és sok manóval. Mindebből semmise volt. A fenyő azt álmodta, csak azt, hogy ő nem itt áll a síkságon hanem fönt a hegygerincen, szép, magas, nagyszerű fenyő, amilyenek csak a hegyen nőnek, mellette egy hegyi patak szalad lefelé, amelyik nyáron valóban szalad, most azonban csak egy keskeny csík látszik a vízéből, mert a széle befagyott s az olyan, mint a karéj.

Ez volt a fenyő álma és mind csak ezt álmodta.

A tölgy álma gömbölyű volt és vastag, boldog és barna álom: szép nyárban nagy, kövér és erős ember kint állt valahol az árnyékban, kezében fejsze s valami szép, kenyérdagasztó teknőt vájt juharfából. De a következő pillanatban már bent is volt a teknő a konyhában — nagy, öblös konyha volt, szabad kéménnyel — egy széles, nagymellű asszony lisztet tett a teknőbe, vizet és élesztőt elegyített hozzá, erős kezével