Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Isten ölében

vak, új szokások, mikor annyi más van az életben, több, jobb, igazabb, — amit szintén le kell vetni.

— Gyerünk

Jankó. — A hangja oly száraz, hogy szinte egymást karcolják a hangok. — Majd fogok nagyon vigyázni, hogy ...

— Dehát,

mi az Dusenka, mi történt?

— Semmi.

Csak olyan furcsa, hogy ne beszéljek odaát... és hogy el akartál titkolni.

— Ugyan

fiam, hisz te olyan okos vagy, ebben igazán semmi furcsa nincs ... Na igazítsd meg a hajadat.

Türelmetlenül előrement, lehúzta mellényét, aztán mintha eszébe jutott volna valami, megfordult és közvetlen közelből nézett Ágnes arcába.

— Mi

az? — kérdezte inkább önmagától.

Ágnes újra a szájaszélén érezte azt a készséges, maszkszerű mosolyt.

— Már

nevetek, — mondta mentegetőzve.

Pedig tévedett. Sírt.

Puha és homályos lett egyszerre a kupéajtó s ő ijedten érezte, hogy valami nem sikerült.

II.

Lent, a völgyben, feküdt a kis község két szelíd domb között, mintha egy anya félignyitott szájjal melengetné a kicsinyét. Tömzsi akácfák szegélyezték az utakat s a búzakékre festett parasztházak előtt kukorica száradt s nagyhasú gyerekek hancuroztak a porban kövekkel hajigálva a libákat... Az Agrárbank háza a piacon állt, emeletes, városi formájú ház, kovácsolt vaserkéllyel, nagy tölgyfa kapuval.

— Itt

fogunk lakni? — kérdezte Ágnes a révbejutás könnyű izgalmával s körülszaglászta a szobát, mint egy kis kutya, aki új gazdához kerül.

S másnap már nagy rendezkedniakarással állt a szo<ba közepén, feltűrt szoknyában, kipirulva s kesztyűbe bújtatott ujjakkal pucolt, fényesített, ide-oda