Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Borsódy István: A szlovenszkói magyar kultúra vajúdása

kor- és hélyzetszerű reális szemléletére van nekünk is szükségünk*

A kultúra és nyelv küzdelmét, közjogi helyzetünkben és nemzetiségeink egymásközti mai viszonyában, tovább figyelhetjük. A történelmi és jogi fejlődés természetesen karöltve halad az egyén lelki fejlődésével és a tömeg pszichológiájával. Továbbra is a „nyelv istenének való hódolást" láthatjuk — a kultúra rovására.

A francia terminológiában a „kultúra" nem szerepel a mi fogalmaink szerint. Amit mi kultúrának nevezünk, a francia egyszerűen „civilizáció"-nak (civilisa

tion), mondja.

A „civilizáció" az emberi fejlődés célja, ami előtt mindennek meg kell hajolnia. A „kultúra" természetes velejárója a „civilizációnak". A nyelv nem probléma a nyugateurópai kultúrában. A civilizáció (a kultúra) nem nyelv kérdése: a nyelv szerepe az említett legfényesebb pozícióba került, t. i. nem akadálya a kultúrának (civilizációnak), hanem csöndes eszköze hivatása magaslatán.

Említettem, hogy középeurópai jelenség a nyelv problémája és középeurópai betegség a nyelv uralma a kultúra fölött. Ennek az állapotnak szomorú következményei nehezednek közjogi életünkre is. Rádl Emanuel idézett

művében ezeket írja: „A csehszlovák állam alakításánál a nyelvi vívmányokra olyan hangsúly tétetett, mintha ezekben nyugodna az állam lényege."

A csehszlovák alkotmánylevél ezekkel a szavakkal kezdődik: „Mi, Csehszlovák Nemzet" Rádl szerint ez az állam organikus felfogását jellemzi: az állam a nemzeti erők eredménye, a csehszlovák nemzet organikus fejlődése hozta létre a csehszlovák államot. Az alkotmányban seholsem történik említés kimondottan a magyarokról, németekről. Az állam organikus felfogásának folytatásaként a csehszlovák demokrácia