Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-12-01 / 10. szám - Muhoray Elemér: Színház
Nemzeti Színház. POKOLI SZÍNJÁTÉK. A lengyel gróf Krasinski Zsigmond drámai költeménye igen tikentélyes és tiszteletreméltó munka. A XIX. század első felében bizonyosan újszerűnek is hatott ez a mű, még akkor is ha figyelembe vesszük a határozottan felismerhető fauszti utánérzéseket. De ma, tekintve irodalmi formáját és miai már közhelyként ismert eszmei világát, nem tarthatjuk teljesértékű színpadi alkotásnak. Az arisztokrata és demokrata világnézet egymással való harcának már az ő idejében sincsenek meg az eldöntéshez szükséges feltételek. A főhős Henrik gróf, aki költői ábrándjaiért legázolja maga körül családi életét, majd mikor a költészet megcsalja, visszafordul, hogy felépítse azt. De akkor már késő s így egyszerre veszíti el költői és emberi világát. Ekkor tör ki a forradalom. Henrik gróf, aki már csak arisztokrata, szembeszáll a forradalommal, — őseiért és a múltért. De az ősök és a múlt ügyét sem tudja jól szolgálni, mert bennük nem találhat meggyőző eszmei tartalmat. Végig költő marad ő és jóember, s mert ahhoz az osztályelvakultsághoz, amellyel győzni lehetne, lelkileg nem tud lealacsonyodni — elbukik. A huszonöt képből álló mű rendezése kitűnő alkalom volt a rendező Németh Antal igazgatónak, hogy egészen rendkívüli színpadi apparátussal elfogadhatóvá tegye Krasinski drámai költeményét. A játszók, különösen a főszereplők olyan hallatlan teljesítést vállaltak a több mint háromórás darab előadásával, hogy dolgukat kifogástalanul nem is végezhették. T á r a y, Henrik gróf alakítója szinte elveszett a sokszor és váratlanul jelentkező érzelmi emelkedőkben és sülyedőkben. Sokkal egyenletesebb s így hálásabb szerepében Kiss Ferenc végig a legjobb szereplő tudott maradni. Rápolthy Anna a feleség nehéz szerepét tehetségesen oldotta meg. A nagyobbára feleslegesen pazar kiállításból Horváth János néhány díszlete jelent igazi művészi értéket. Vígszínház. TÁRSASJÁTÉK. Fodor László a könnyü-szórakoztatás Molnár Ference. De amig Molnárnak nem egyszer sikerült eljutnia a drámairás költőibb magaslatáig is, addig Fodornak egyedüli említésre méltó „érdeme" rendkívüli termékenysége. Ebben „veri" a színműipar minden kiválóságát. Abban is kétségtelenül első, hogy egy és állandó témáját ugyancsak
