Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - V. S.: Rádió. Jegyzetek a pozsonyi magyar rádió szeptemberi műsorából

RÁDIÓ.

JEGYZETEK A POZSONYI MAGYAR RÁDIÓ SZEPTEMBERI MŰSORÁRÓL.

Az őszi évad bevezetőjében, szeptember műsorában több jelet találtunk arra nézve, hogy az új évadban nívós műsor is akad majd és hogy az „érdek" és az esztétikai követelmény közti egyensúly az utóbbi javára billen le. A „szalma" helyébe új nevek jönnek, akik sikeres és komoly irányba viszik ia magyar rádió műsorpollitikáját a régi unalmas és egyben nívótlan művészi vonal után. — Sajnos ezt az irányt nem vonatkoztathatjuk minden térre, mert még csak itt-ott jelentkezik. Első sorban a zenei részre gondolunk, amely szeptemberben olyan szerencsés összeállításúnak mutatkozott, hogy nyugodtan elmondhatjuk róla: 75%-bán sikerült letörnie az egész műsorra ránehezedő dilettantizmust. Bár a zenekari számok hiányát továbbra is jelentős művészi defektusnak tartjuk, jól eső örömmel állapítjuk meg, hogy az első szlovenszkói zene-generáció bemutatkozásában kizárólagos értékekről tett bizonyságot. A nehéz zene művelői (Bacsák E., Magyar I., Gasparik Tibor stb. és az énekszámok) attrakciói voltak a műsornak; műsorukba a legkomolyabb magyar zongora- és hegedűdarabokiait veszik fel, képességeik és technikájuk pedig felette áll a szlovenszkói átlagnak.

De nemcsak a nehéz zenében, hanem a könnyűben is beállt a rég várt javulás. A szórakoztató zene, ami azelőtt csaknem teljesen hiányzott, mindjobban előtérbe nyomul és elfoglalja az őt megillető mennyiséget. Térfoglalásával a rideg műsor melegebbé lesz és alkalmasabb arra, hogy a tömeg felé is eljusson. A könnyű zenének is vannak Szlovenszkón nívós művelői (pl. Újházi Nusi a magyar nótában), alkalmasint ezeket is jó a mikrofon elé hívni.

A zenei résszel ellentétben az irodalmi műsor megmaradt eddigi siralmas és egészségtelen állapotában. Több mint egy éve annak, hogy kultúréletünkbe betört az ankétezés és a kisebbségi kultúrélet ügyeiről való elmélkedés. A közvélemény már únja, iái komoly kultúrmunkások pedig aggódó passzivitással nézik, hogy az üres filozofálás; és az iparszerű stílusgyakorlat lerántja karjaiba az egzisztenciális kérdéseket és a cselekvésről elvonja a figyelmet. Mindenki irtózik ettől az egészségtelenül elszabadult szóáradattól, a rádió azonban rendületlenül ontja őket. Hétről-hétre tervezget valaki, elmélkedik, vagy „ötlik" egyet. Persze mindegyik fontos s a „megváltói" jelleget vindikálja magának.