Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-11-01 / 9. szám - Kritika - Szalatnai Rezső: Cseh és szlovák költők antológiája
Legutolsó verseiben, az „Elcserélt tájban" című ciklusban már a formában is lehiggadó és személyes élményein elmerengő lírikust ismerjük meg. A vajdasági költő felrázó miszsziója véget ért. Csöndesebbé, de egyúttal egyénibbé válik a hangja. Érzi az élet áldottságát és áldott vérünk örök lüktetését, mely korról-korra szalad s a végtelenbe lendül: az örök és mindent legyűrő szent fiatalságot. EGRI VIKTOR. CSEH ÉS SZLOVÁK KÖLTŐK ANTOLÓGIÁJA. — Budapest. 1936. Renaissance-kiadás. Budapesten most jelent meg az első cseh és szlovák lírai gyűjtemény, egy százhét oldalas ízléses kiállítású költői antológia, melyben 18 cseh költő 36 versét és 13 fiatal szlovák poéta 26 költeményét találja, meg az érdeklődő magyar olvasó. Az antológiák szerepe, úgy látszik, a nemzetek közti megismerésig tágul, sőt itt találja meg igazi helyét ez a közlési forma. A kötetre régen vártunk, de nagyobb körűnek, irodalomtörténeti szempontból teljesebbnek képzeltük el a kapott hírek szerint. Egy teljes, minden igényt kielégítő cseh-magyar antológia még a jövő feladatai közé tartozik. De ez a kötet is nevezetes élőmunka. Mert úgy, ahogy van, határozott cselekedet két nemzet szellemi életének kicserélődése felé, de tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy csak kezdeti cselekedet. Antológiát csinálni különben is körülményes feladat. A szempont kérdése minden: mikép állítom össze az egészet, mit kívánok vele kidomborítani: a különbözőségeket a tartalomban vagy az egyezéseket a formában? Minden tekintetben jó antológiát csinálni csak szuverén egyéni értékítélet és felelősség alapján lehet. A kollektív szerkesztés nem sokat ér. Tökéletes antológiákat is csak ilyen szempontok érvényesítése révén kaptunk, mint például Babits Mihály szépséges középkori himnusz-antológiáját, az Ámor S a n c t u s-t s egy rendkívül fontos könyvet, Kosztolányi Dezső Idegen költők című antológiáját. Az előttünk fekvő antológiának legnagyobb értéke abban van, hogy elsősorban cseh költőket mutat be s hogy a fordítók, a cseh poémák magyar átköltői zömükben (József Attila, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Komlós Aladár) a magyar költői gyakorlat legjobb mesterei s az új magyar líra fokozódó hitelének egyengetői. Ezzel a ténnyel előtérbe nyomul a cseh-magyar megismerkedés és szellemi csere konkrét formája is, mely ezután a túlsó oldalról, a csehek részéről várja a hasonló kéznyújtást, néhány másodrangú mai magyar urbánus re