Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-11-01 / 9. szám - Mártonvölgyi László: Ányos Pál Nyitraelefánton
tott ítéletére Ányos állandó panasza. Barcsay Ábrahám, aki erre szintén megfordult, elragadtatással beszélt a vidék természeti szépségéről. Különösen nem lehetett ez a vidék ellenszenves Ányos előtt, aki erdők között, a Bakonyban nevelkedett, s így az erdőségek újdonságot számára nem jelenthettek, annál is inkább, hisz ez volt az a környezet, amelyhez gyermekkorának emlékei fűzik. Ányos elefánti pesszimizmusát tehát nem a környezetben, hanem lelki motívumokban kell keresnünk. Ányost elefánti áthelyezése kiragadta régi kedvelt környezetéből, ami különben is melaincholikus lelkét még mélyebbre hangolta le s csak Ányos lehangolt, komor lelki tükrében vált ez a szép nyitrai vidék oly sötétté, tompává, „iszonyúvá." Mindenki a maga szemével lát mindent, és saját belső hangulata szerint alakul a külső világkép. Ez az elemi pszichológiai szabály érvényesült Ányos elefánti hangulatánál. Új környezetében azonban régi írói életének úgyszólván minden velejárója hiányzott, s a pesti írótársaság bohém kedélye helyett cserébe kapta a magányt, a társtalanságot s az ismeretlenséget, természetes tehát, hogy ilyen előkörülmények után hozzávetve még Ányos általában érzékeny lelkivilágát, elefánti költeményeiben még fokozottabban sötét színezést kapott lírája. Azután nem szabad elfelejtenünk Ányos szerélmét sem, melyről a konzervatív irodalomtörténetek ugyan hallgatnak, de amelyet ki lehet mutatni verseiből. Hogy ki volt Ányos szerelme, az az ismeretlen leány, akit verseiben Chloé néven énekelt meg, nem tudjuk biztosan ma sem, ezt a titkát a fiatal szerzetes magával vitte a sírba'. Szerelmét meditatív egyedülléte csak szította, csak fokozta, s valószínűleg eivesztette az érintkezés lehetőségét is azáltal, hogy ebbe az istenhátamögötti nyitrai faluba került. A magányban izzó szerelem, s az a tény, hogy Elefánton Chloét még csak nem is láthatta, szintén fokozták elefánti verseiben a komor tónust, s e sok körülmény egybevetése után tisztán látjuk, hogy miért jegyzi meg csaknem mindegyik Ányos-életrajzíró, hogy Elefánton Ányos lírája egy fokkal' még sötétebb árnyalatot kapott. Hogy Chloé emléke és szerelme Ányost elefánti életében mindenütt kisérte, azt látni fogjuk Chloéve! lefolytatott elefánti levelezéséből, de tisztán kiérezzük Barcsayhoz intézett leveléből is, hol így ír: „...bár volna oly áldott helyecske, E roppant világban, vagy egy szegletecske, Hol aggódás nélkül lennénk szerencsések, s ho' fájdalom nélkül volnánk szerelmesek."
