Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-11-01 / 9. szám - Nagy Barna: A műalkotás pszichológiája
NAGY BARNA: A MŰALKOTÁS PSZICHOLÓGIÁJA Az egyén művészi alkotókészsége különféle feltételekhez van szabva. Feltételekhez, melyek az egyes produktumokat művészivé teszik. Mielőtt rátérnék ezekre a művészi produktumokra, világítsuk meg először a művész sajátságos egyéniségét. Kit nevezünk művésznek? A művész az az ember, aki kifinomult és abszolút kultúrált érzelmiségével ősztönszerűleg, másodsorban logikus következteteseinek végső konklúzióival: bizonyos elgondolásokból, cselekményekből, látott formákból, színekből, hangokból, különféle formában, vászon síkján, szobor dimenzióin, zene hangskáláján kiragadja és lerögzíti azokat a látási és hallási élményeket, melyek pillanatnyilag legerősebben szuggerálják a valóság érzetet. Eszerint tehát a: műalkotás egyénenkint különböző. Már a gondolat megérlelésénél találkozik az ember alkotó egyénisége az ő érzésvilágával, világnézeti perspektívájával, melynek az összességét (az agy munkája csiszolja ki. A művész „ideális" formában latjai meg a valóságot, de mégsem lehetséges az, hogy mentes legyen minden emberi vonatkozástól — s csupán „magának éljen". Ha ez igy volna, a művészi produktum az emberiség számára érthetetlen volna. A művész is meg van kötve, a művész is így, vagy amúgy fejez ki. Egy thémát tehát más és más művész más és más vál_ tozatokban jelenít meg, illetve a thémából különböző alaptendenciájú momentumot ragad ki. Pl. az ember ábrázolásából egyik a szociális gondolatot domborítja ki, másik a szenvedés felmagasztosult formáját stb. Van, aki az egyént emeli ki, másik a tömeget helyezi előtérbe. Vagy pl. a falu festőinek egyik csoportja a munkát, másik a vidámságot, vagy az egyszerűséget karolja fel. A tájképfestők közül sokan a tavaszt, mások a nyár forróságának vibráló levegőjét kedvelik, viszont viainnak olyanok, akik az ősz hangulata és tompa, szinessége felé hajolnak. Látjuk tehát a változatokat, a különféle hajlamokat s leszögezhetjük, hogy a művészek csupán a lelkiség lerögzítésének érzésében és megkivánásában egyek. A művész tehát a nemes formát keresi, kiemeli mindennek a lényegét, vagyis azt az állapotot, melyben a tiszta ősiesség a lélek magasabbrendűségével találkozik. A théma kibontakozásában először is az ösztönös hajlam, az intuíció játszik nagy szerepet, mely_a vérmérséklet hullámzásán keresztül jut kifejezésre, melyet a logika szabályoz és tudatosít. A művész lelki élményéit jeleníti meg s formába önti azokat. De vájjon mi célból, mi végett? Miért alkot a mű
