Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-11-01 / 9. szám - Heine: Anyámnak (ford. Sebesi Ernő)
És egyszer a szultán lánya A rabszolga elé lépett: „Vágyam a Te neved tudni, Hol a hazád, hol a néped?" S így felelt a> bús rabszolga: „Úgy szólítnak Mohamednek, S Yemenből jön mind az Ázra S mind meghalnak, ha szeretnek." ANYÁMNAK Hogy fejem büszkén hordom: rég szokásom, Makacs is vagyok bizony s gőgös, vészbe S ha szemembe maga a király nézne, Én nem sütném le. Ö is büszkén lásson. De jó anyám fogadd el vallomásom: Bármilyen gőgös legyek, mégis észbe kell kapnom, ha szemed szemembe néz be És bűnbánat fog el, hogy megalázzon. Tán lelked az, melynek varázsa rendül, Tán szellemed hat mindenen keresztül, Hogy villogva a tiszta égig zengjen? Tán feltámadt a kínzó-fájó emlék, Hogy jószived én megsebeztem nemrég Jószived, mely oly nagyon szeret engem? Elhagytalak vad tébolyoktól űzve S bolyongtam messze, egy nagy vágytól telten: A szeretetre bukkan-e a lelkem Hogy összeforrjak vele régi tűzbe?
