Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Fiedler József: Mária Lujza

egyik türkizt és ettől felpattant a zár. Szíve erőset dob­bant, hogy meglátta a benne rejlő miniatűrt. A kis, elefántcsontra festett kép egy keményarcú, barna­szemű férfit ábrázolt. Haja a homlokába lógott, kék egyenruhában volt és egyik kezét elrejtette fehér mellényében. A kép alatt apróbetűs írással egy szó állott: Napóleon, összerezzent. És, mintha világosságot gyújtottak volna az emlékei alatt, egyszerre Világo­sodni kezdett benne a Kassán töltött első éjszakán álmodott álma. Látta magát áImában, amint ennek a férfinek az oldalán haladt egy hatalmas templomba... Aztán végig a hosszú úton... És a kezük eloldozhatat­­lanúl egymáshoz van kötözve. Hideg futott végig a hátán és kiejtette kezéből a ímedai Ilont. A kocsi ablakában megint megjelent Bomb elles gróf alakja. Gyors mozdulattal eresztette le az üvegtáblát és magához intette a tisztet. Hangja még remegett az előbbi izgalomtól1, amikor megkérdezte: — Mondja Bombelles gróf, valóra szokott válni az, amit álmodik az ember? A fiatal tiszt kurtábbra fogta lova kantárszárát és közelebb került az ablakhoz. Szemében valami furcsa, ragyogó fényesség gyulladt és meleg, szerelmes vallo­mással felelte: — Én erősen hiszek abban fenség, hogy minden álom valóra válik. Elhallgatott, aztán bátortalan mozdulattal fogta még az üvegtábla peremén pihenő kis, fehér kezet. „Végig egy hosszú úton... Eloldozhatatlanúl egymás­hoz kötözött kézzel... Mint Napóleon felesége..." Ez villant meg a kis főhercegnő fejében. Testében hideg zsibbadás támadt a gondolat nyomán. Kihúzta kezét a tiszt kezéből. Arca fenséges-merevre keményeden. Lehunyta szemét. Hirtelen úgy érezte, mintha egy lát­hatatlan aranykorona hideg karikája simulna a homlo­ka köré. Ettől megrázkódott és egyenesre húzta' karcsú

Next

/
Oldalképek
Tartalom