Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Az őstehetség
AZ ÖSTEHETSÉG Ott élt Vajkó Gábor a porbamártott faluban, ahol az apró vályogházak zsémbesen guggolnak egymás mellett, homlokukbahúzott zsuppfedővel, mintha feketekendős, káráló öregasszonyok lennének. Hajnalban kelt, vájta, túrta, nvaggatta. a földet, hogy kiszorítsa belőle azt a pár véka krumplit, rozsot, ami újabb föld ígéretét hordta magában. Este a tehenekkel tért haza, fürge ujjai fejték, locsogtatták a tejet a sajtárba . . . Édestestvérek voltak itt a napok, egyik úgy hasonlított a másikra, hogy a falubeliek nem is igen tudták megkülönböztetni őket, csak Vajkó Gábor érezte, hogy minden perc másfajta meglepetéseket hordoz magában, nehéz, szomorú színeket, vastagbélű árnyékokat, amellyel úgy tele lett szeme, szája, orra, füle, hogy muszáj valamit csinálni, valamit, akármit, hogy kirázza magából. Maga sem tudta, hogyan került a kezébe színes kréta, de egyszer csak ott szorongatta bütykös ujjai között, a tenyere összefenődött tőle, de nem bánta, vitte, cipelte hátra mint kutya a csontot. Ott aztán kissé pityókosan tántorgott vele lefelé a papíron, pityókosan a merészségtől, hogy a drága pakolópapírt összemaszatolja . . . hát aztán?! Nem lapítja ő a bugyellárisát a Herskovics kocsmájában, ünneplő ruhát se csináltatott már tíz év óta, hát elherdál egyszer két garast papírosra, kinek mi köze hozzá?! . . . így lázította, csitította magát a homályos csűrben, miközben a kréta ide-oda porzott a papíron, mintha nem is az ő kezében lenne, hanem megnövekedvén akkorára mint a templom tornya, tartaná őt, apróka Vajkó Gábort, nógatná, hajszolná, mintha csak szolgája lenne. Egészen besötétedett mire abbahagyta. Nem tudta, elkészült-e valamivel, befejezte-e, amit megkezdett, csak azt érezte, hogy betelt, csordultig jóllakott: nagy meleg hullám verdeste belül a mellét, a szeme mögé is befészkelte magát és zsongító, mustízű álmokat küldött feléje, olyanokat, amitől megduzzadt a lelke, mint kelt tészta a szakajtóban. Hajnalban felébredt. A csűr avas szénaszagában tömören állt a tegnap
