Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Endreffy János: Krisztus a nemzetek életében

den költő bűnbánatos, magát okoló a XVI. szazadban. Dézsi András a Benjámin törzsének kiirtásában példázza a magyar nemzet megérdemelt sorsát. Szegedi András költészetében Jeruzsálem fénye és dicsősége Mátyás király dicső Budájától kapja a színeket és vonalakat. Szegedi Kis István szava bibliából zengő:

Kegyelmes az Isten, nem ver örökké minket, Egy szempillantásig hagyott most csak el minket, De örökkévaló irgalmasságából

Ismég fölemel minket.

Kákonyi Péter „erős vitéz Sámsonjában, aki egy oszloprántással magával temeti a filiszteusok százait, mindenki ráismer a Drégely romjai alá zuhant Szondira. Batizi András pedig Jurisicsról, Kőszeg hős kapitányáról ír „Az drága és istenfélő vitéz Gedeonjában. Az elkeseredett öreg Sztáray Mihály Juditról ír magasztaló éneket. Mindenhol biblia, bűnbánat, alázatosság és Isten kegyeimében való elrejtőzködés.

Sárok vagyunk Uram, veled nem pörölhetünk, Te szolgáid lévén csak, fejet kell hajtanunk.

És a nemzeti bűnbána^ lett a nemzeti föltámadás alapjává. Krisztus, az életnek fejedelme, fenékig lenyúlt a tört szívek ismeretlen mélyeibe és felhozta onnan a reményt és a megtisztult élet szivárványát. Krisztus volt a könny a magyar nép szempilláin, Krisztus volt az enyhítő sírás után a — remény!

Most újból halljuk a Krisztus szavát a magyar nemzet életében. Isten megint súlyosan meglátogatta az magyart. Az Ür érkezését alázatosan kell