Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Kritika - Artinger Imre: Genton István: Az új magyar festőművészet története 1800-tól napjainkig

Ez a fiatal tudós, sok komoly tanulmánya mellett, csak nemrégiben is három kötettel lépett a nyilvánosság elé. „Budapest múltja és művészet e", melylyel a székesfőváros Ferenc József-díját nyerte el, mintaképe a választékosán megírt, tudományos, összefoglaló munkának. Adatokban gazdag, anélkül, hogy túlrészletező lenne. Történelem, művelődés- és művészettörténet szerencsés vegyületben segítenek ahhoz, hogy az alig nyolcvan oldalnyi szöveg magávalragadó ütemében fővárosunk kultúrképe az élő organizmusok mozgékonyságával és plasztikusságával frissüljön fel előttünk. „A régi magyar festőművészet" első teljes összefoglalása a XiV—XVI. századbeli táblaképfestészetünk szétszórt emlékeinek. Az addig végzett részlettanulmányok érthető darabosságát Genthon kitűnő felkészültséggel csiszolta összefüggő egésszé s így könyve, ha nem is kerülhetett el minden tévedést, új meghatározásai s önálló kutatásainak eredményei révén szilárd kiinduló pontja marad ez a tárgykörre vonatkozó további vizsgálódásoknak. „Bernáth A u r é l"-ról szóló monográfiája pedig, amellyel egyúttal megindította az „Ars H u n g a r i c a" művészeti könyvsorozatot, világos szempontjai és fejtegetései folytán esztétikai irodalmunknak számottevő alkotása.

Ennyi bíztató jel után valóban jogos volt az a nagy várakozás, amely hónapok óta hirdetett legújabb könyvének, „Az új magyar festőművészet történetének" megjelenését előzte meg.

Ez a mű a maga nemében szintén úttörő: XIX. és XX. századi festészetünk ilyen kimerítő részletességgel megírt történetét első ízben kapják kezükbe az érdeklődők. Petrovics Eleknek hasonló célkitűzésű, bár jóval rövidebbre fogott, mert a külföldnek szánt új magyar művészettörténete magyarul csak részleteiben látott napvilágot s így a magyar közönség körében ezideig nem tölthette be rendeltetését. Kállai