Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Marék Antal: Akik Szlovenszkóból elszármaztak. Komlós Aladár (Losonc)

Sándor. Ugyanakkor olyan költők viselnek hacsak sorrendbeli elsőséget, akik valójában soha költők nem voltak, akik az irodalom minden más műfajában alkottak maradandóbbat, mint ad hoc lírai elérzékenyülésükben. A zsidó irodalom történetét senki úgy meg nem írná, mint Komlós, aki éppen az utóbbi időben Bródy Sándor átértékelése körül tett bátor lépést az egyetemes norma szerinti elbírálás feltétlen szükségessége felé.

A LÍRIKUS Komlós. Komlós Aladár 1910-ben jelentette meg első verskötetét Bontakozó szárnyak címen. Költészete itt még a múlt hagyományait őrizgette s magát a költőt sem ösztönözte egy elvontabb spirituális élet kialakítására és kifejezésére. Amikor tíz esztendővel később a „Voltam poéta én is" c. kötete Losoncon megjelent, Ady Endre már élt a lelkekben s az egyéni forradalmak ezreit zugatta mindenütt. Nem mondhatjuk, hogy Komlós akkori lírája Ady-i attitűdöket rejtett volna sorai közé. Ez a líra már önálló életet élt, saját gyökereiből táplálkozott. Újabb lírai termése, amely A néma őrült arca c. kötetben egy teljes évtized distanciájának alkotásait tartalmazza, komolyabb és céltudatosabb líra. Nem lépett az újabb tíz esztendő alatt mérföldeket, viszont gondolatai az élet mélyebb rétegeiből valók s verselése vált biztosabb vonalvezetésűvé. A költő itt-ott már az őszre gondol, nem úgy, mint a fiatal költő, aki az őszi alkonyórákban is a tavaszról álmodik, az őszi táj inkább ellenséges halálkongása mögül is a tavasz friss dobpergését hallja. Ez a szomorkodás, amely a költészetben nem teljesen feloldódó emberi lélek meditációja, az élet hiábavalóságáról tud megcáfolhatatlan ismereteket.

— Most, mint a csikó, amit ősz közeledtekor istállóba hajtanak a mezőről:

úgy nyerítek még egyszer feléd