Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma
És amikor ezeket teszi, nem akar forradalmár lenni. Ellenkezőleg minden kritikáját az Egyház iránt érzett hűséges szeretete diktálta. Legméltatlanabbul érte tehát Rákóczit: Egyháza legalázatosabb szolgáját az a vád, hogy ő az eretnekek szektájához tartozott! De hát hogyan lehetne teljes II. Rákóczi Ferenc tragikuma, ha pietizmusát támadás, félreértés és rágalom nélkül hagyták volna? 11. Igazi tiagikus hős tehát II. Rákóczi Ferenc, aki a lelkiismeret szabadságáról, a vallási türelemről, a nemzetiségi egyenjogosításról, a jobbágyság helyzetének megjavításáról alkotott véleményével, törhetetlen hazaszeretet tudatos érzésével, képmutatás nélküli vallásosságával, megingathatatlan alkotmányos intézkedéseivel. megvesztegethetetlen jellemével, a magánsérelmek tűrő szenvedésével, a „privátum" megvetésével, a közügy eltéríthetetlen szolgálatával, családjának, gyermekeinek, rengeteg vagyonának, pompás otthonának egy magasabbrendű cél érdekében történt panasztalan feláldozásával ellentétbe került az akkor általánosan uralkodó és mindenki által elfogadott világrend politikai hitével, társadalmi rendjével, egyházi szervezetével, alacsony megalkuvásával, nyílt erkölcstelenségével, titkos vallástalanságával, jellemfelen árulóival, fékezhetetlen hiúságával, bűnös pompakedvelésével és vagyontharácsoló kapzsiságával. Ezek az ellenségek megbuktatták őt. Mert ilyen vele szemben álló körülmények között el kellett buknia! Ez a bukás szánalmat, részvétet, szeretetet vált ki mindazokból, akik II. Rákóczi Ferenc életét, lelki berendezését, céljait, küzdelmeit, szenvedéseit, vívódásait ismerik. És ebből a bukásból égigérőn bontakozik ki a Nagyfejedelem fönséges alakja és soha ki nem törölhetően, örökre elhelyezkedik a magyarság szívének csodálatában, rajongásában és imadátában.
