Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-01-01 / 1. szám - Képzőművészet - Ártinger Imre: Derkovits Gyula
gyón ritkán nyúl kiírt téralakító formákhoz. Téri mélyülést értelmes „átvágásokkal" s a szinértékek logikus változataival teremt a síkon, nem fenyegeti tehát képeit az egyoldalú dekorativitás veszélye sem. Derkovits világának középpontja az ember, legelső sorban a dolgozó ember. E tekintetben rokona Fe renczy Noémi művészetének s tendenciájánál fogva Fényes Adolf egy régebbi korszakának emlékét idézi fel. A flórában és a faunában Derkovits nem lelte különös örömét. Nem volt vele közössége, fölötte állt. Az anyag neki csak szín és forma volt, lényege nem érdekelte. Tájképet, csendéletet alig néhányat festett. A világot lenézte, de az ember küldetésében fanatikusan hitt. Művészete a tompa koiorizmus és a kifejező dinamika folytán érzékletes, de nem érzéki művészet. Tartalmában pedig inkább komor és minden játékos kedv hijján való. Sokkal jobban becsülte művészetét és sokkal jobban tisztelte a mesterségét is, semhogy tehetségét méltatlan gondüző festegetésre fecsérelte volna. Mindig olyan testi,-lelki határozottsággal állt a festésnek, hogy ne legyen oka megriadni a majdani számonkéréstől. Alkotásai tartalomban és kifejezésben sosem divat szerint változtak, hanem csak Derkovits benső fejlődését és meggyőződését követték. Egyenetlenségük az emberi képességek egyenetlenségében rejlik, nem pedig a szándékok megalkuvó törésében. Művészete fontos láncszeme marad a magyar teremtő géniusz újabbkori erőteljes fejlődésének. •k Az emlék-kiállítás napilap-ismertetéseiben ismét lábrakapott az a legenda, hogy Derkovits Gyula éhen halt. El kell oszlatnunk ezt a hamis beállítást annál is inkább, meri a gyönyörű kiállításnak nincs semmi szüksége az ilyen érzelmes, habár jóindulatú benevolentiae captatio-ra. Kétségtelen, hogy Derkovits élete, mint művészkortársainak javarészéé, tényleg tele volt küzdelemmel. Képei valóban nem voltak keresett piaci cikkek. De a nehéz anyagi érvényesülést még mindig óriási lépés választja' el az éhenhalástól. A Derkovitsképeknek kezdettől fogva voltak komoly méltánvlói, sőt lelkes gyűjtői s ezek közé korán besorozódott a Szépművészeti Múzeum is. „Félreismerésről" sem lehetett szó, mert az újabb magyar festészet legkiválóbb képviselői s a hozzáértők mindiq megbecsülték Derkovits rendkívüli képességeit. Nem igen volt az
