Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Szabó Pál: Magyarok

megérti. Megérti sokat megkínzott, árva lelkét. Meg­érti, hogy neki mennyire édes a baráti, bizalmas szó, hát beszélt, beszélt. — Szegény, nagy fiú... — mondotta az asszony és egy pillanatra csak, de mégis az ölébe húzta a fiú fejét. / — Istenem ... vetni kék ... — ugrott fel a fiú és az arca lángoló vörös volt. — Csakugyan, vetni kell, vessünk, — mondotta az asszony és ő is felállt. Megigazgatta ruháját és meg­indult a szántáson visszafelé a fiú mellett. Hallgatta, hogy muzsikál a búza és nézte, hogy hajtja csírázni a magot a fiú tenyere. * — Hallgassátok meg csak, mi van itt megírva, — mondotta Balog Péter bácsi, a bibliás ember és tenye­rével megsímította a Bibliát. — Azt mondja hogy: E I- törte az Úr a gonoszok pálcáját, az ural­kodóknak vesszejét. Aki népeket vert dühében szüntelen való veréssel, leigá­­zott népségeket haraggal, kergetik fel­­tartózhatatlanul. Nyugszik, csöndes az egész föld. Ujjongva énekelnek. Még a ciprusok is énekelnek rajtad: a Libánon cédrusai ezt mondják: Mióta te megdől­tél, nem jön favágó ellenünk. — Aztán me­gint azt mondja hogy: — Ne örvendj oly na­gyon, Filisztea, hogy eltört a téged ve­rőnek vesszője, mert a kígyó magvából baziliskus jő ki, amelytől szárnyas sár­kány származik. És legelnek a szegé­nyek elsőszülöttei és a szűk ölködők bá­torsággal nyugosznak. és én kivesztem gyökeredet éhséggel és maradékodat megölik. Jajgass kapu, kiálts város! re­meg egész Filisztea, mivel füst jő észak felől és nem marad seregeiből egy sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom