Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Szabó Pál: Magyarok

koztak a világításban. Csönd volt és szinte hallotta, hogy titkos hangszerén muzsikál a víz.

— Engem

nem szúr agyon senki, azt fogadom, — mondotta Nagy János és lerakta maga előtt gránátjait.

— Nem

kérdik azt tetőled, testvér, a többiektől se kérdezték meg, — mondotta Seres káplár, de azért ő is kilövésre igazgatta puskáját.

— Csak

a vízről jöhet, aki jön. Teszem fel itt ni, éppen előttünk jönne most valaki. A folyó biztosan mély, úszni kell a digónak, de hogy is tudna valaki ilyen sebes sodrú vízben úszni?

— Mán

pedig ez igaz. Ma este mi rajtunk van a sor, holnap este pedig másokon, nem mindegy az? Hát azér mindég próbál az ember, míg eleven.

Mindketten elhallgattak, kimeredt szemmel nézték a vizet. Nézték ,a vizet, amely olyan titokzatos halált hordoz a posztok számára a hátán. Csöndben, békességben lapuló bakák halálát hordozza a hátán és partra szokta dobni tán éppen ebben az órában.

Nagy János eleinte pattanásig feszítette minden idegét, úgy fülelt be a folyóra. De hátha nem onnan jön az .ádáz ellenség, hanem másfelől jön? Hátra is nézett hát, oldalra nézett, de semmi se mozdul, kényeskedve lóbálja árnyait körültük az éjszaka.,

Tán már szunyókált is, mikor arra rezzent, mintha lépések csikorogtak volna a kavicson. Hirtelen feltérdelt és felkapott egy gránátot.

— Állj,

jnert... — csikorgatta össze a fogát és ujjára csavarta a gránát zsinórját.

— Feldvachkomandáns

... meg ne bomoljatok már ti is, — mondotta valaki közvetlen közel és letérdelt

melléjük a fiatal zászlós. — Nincs még semmi? — mondotta.

— Mi

az, hogy semmi, zászlós úr? Éjszaka van, azt tudom, meg hogy itt van ez a víz...

— Még

nem jöttek? De lehet, hogy most a másik vedettánál kötnek ki. Nagyon vigyázzatok ti legalább.