Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Kende Ferenc: Péter Rouenban

Vadami mélységes erő vonzotta Pétert a gótika felé. Ügy hitte, hogy abból a nagy megérzésből, amelyik ezt a műkolosszust emelte, egy kicsit is felszív, életének olyan tartalmat ad, ami viszi, táplálja, irányítja és kielégíti. íme, — gondolta Péter — itt van előttem letagadhatatlanul az emberi lélek és szellem együttes, nagy művészi produktuma. Itt van, megcsinálták! Emberek csinálták. Lánglelküek és szentek voltak. Átfoghatatlanul iveit szellemük. De perlekedő, barbárok és kockajátéktól durvultak is.

Péter nyitott szívvel és lélekkel csodálkozott. Elmerült ebben, de ez a gyönyör nem elégítette ki. Legtöbb éjszakáján a középkori élet rég elenyészett baját és örömét idézte. Minden úton meg akarta közelíteni azt az időt és azokat az embreket, akiknek agyából a gótika csodálatos gondolata kipattant.

Péter a katedrális tövében lakott, az egyik toronynyal szemben. Néha órákig nézte ablakából az elemektől megszürkített kőfaiak elegáns ridegségét, a kőcsipkék és kőrózsák lehelietfinomságát, a figurák ideges lelkiségét. Szobája tele volt ócska könyvekkel és foliánsokkal. A városi könyvtár könyveinek egyrésze már hozzá vándorolt. Péter a középkori ember apró-cseprő ügyeit-bajait igyekezett megismerni. Áttanulmányozta a hűbériség törvényeit, a lovagkor förtelmes szokásait, a céhrendszer kötöttségét, a jobbágyság állati életét. És minél jobban beletúrta magát régmúlt századok mélyébe, annál nagyobb ür tátongott előtte. Valami rettentő kettőség, áthidalhatatlan ellentét meredt eléje. Az akkori élet borzalmas valósága és a katedrális égig demonstráló nagyszerűsége. Pedig egyszerre született és élt mindkettő. A szép és a jó egy szikrából pattant ki azzal, ami rettentő és embertelen volt. Péter érezte, hogy ezek az ellentétek szorosan egymáshoz tartoznak. Csak magyarázatát nem lelte.

Péter látszólag csöndben töltötte napjait. De ez