Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Bellyei László: Bujdosók. Színmű egy felvonásban a kuruc időkből
emelve.) Esküszöm az égre, hogy csak lányomért és unokáimért tettem ... Hargita: (Váczyhoz.) Nekem nem kell az a kegyelem, amit a császárnál eszközölt ki számomra... (Fejét lehajtva.) Én szégyelek itt megállni a Fejedelem előtt... Rákóczi: (Váczyhoz.) Jó öreg vitézem, te jó ember vagy, de gyenge, nagyon gyenge ember vagy ... Te csak ember vagy, mint a többiek és nem vagy kuruc... nem vagy hős... Váczy: (Síró hangon.) Nem győztem nézni lányom vergődését... Rákóczi: Az Isten színe előtt számolj majd tettedért... De a te lányod férje, az az én vitézem ... ő egy kuruc hős... egy erős férfi... Huny ad: Nekünk nem kell a császár kegyelme! Feled: Mi a Nagyságos Fejedelemért élünk és halunk! Mind: Elünk és halunk! Hargita: Az én szívem majd megemészti a honvágy... Ha virágot, a kék eget látom, ha vihar van, ha esteledik ... mindig az otthoni estékre, a hazai viharokra, napsugárra, fellegekre és kék égboltra gondolok ... arra az égboltra, mely az én szép szülőföldem felett mosolyog, vagy szomorkodik ... Ha alszom, az enyéimmel álmodom, ha bort iszok, a mámorban haza szédülök. A józanság és az ébrenlét hideg börtön énnekem ... De labbancoktól és árulóktól soha kegyelmet el nem fogadok és akár holtomig száműzetésben bujdosom ... Rákóczi: Jó vitézeim! Ügyünk válságosra fordult most. De kérdem én: ha Isten velünk, ki ellenünk? ... Mikes: (Előlép.) Bajtársaim! Mi nem vagyunk emberek, nekünk nem szabad kényelmes embereknek lennünk. Mi csak múló porszem vagyunk népünk,
