Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Bellyei László: Bujdosók. Színmű egy felvonásban a kuruc időkből
Váczy és Feled felé beszél.) Szó se lehet róla! Persze, hogy lelkesedés, hősi elszánás nélkül semmi se lett volna az egészből... Ez igaz... De a mohácsi csata is egészen máskép végződött volna, ha a szép lelkesedést és hősi elszánást korlátok közé szorítják és okosan bevárják az erdélyi vajda seregét... Ez is igaz... A Fejedelem elejitől kezdve a pontosan kitervelt és észszerű pontossággal véghezvitt munka híve volt... (Keserű indulattal.) A magyar fajtának pedig épen ez a baja, hogy ehhez nem ért... Mi lelkesedünk, az esztelenségig bátrak és hősök vagyunk, de nem tudjuk ezt a nagy isteni szikrát... mely bennünk lobog a legősibb idők óta... nem tudjuk összekötni az európai önfegyelmezéssel és szívós kitartással... Váczy: Hát fiaim... ha az egészet jól meggondoljuk ... 3. j e I e n e t. Árvay: (Jön balról.) Adjon Isten jó estét, kedves jó cimboráim! Huny ad: Hozott Isten közénk, kedves barátunk! Árvay: (Izgatottan.) Szörnyű hírt hallottam, fiúk... Hargita: Már te is tudod? ... Árvay: A magyar országgyűlés... a magyar országgyűlés ... Hargita: Bizony való a hír... nekünk is szégyenben ég az arcunk ... Árvay: (Kebléhez kap.) Nekem a szívem fáj... itt... itt... fáj... Feled: Te is anyámasszony katonája vagy?... Árvay: Nem, én ezt nem bírom ki... én ezt nem élem túl... Mit ér nekem ezután az egész élet? ... Hargita: Nagy ütés... szorítsd össze a fogad és. viseld!
