Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Darkó István: Só és kenyér
alatt... Nézze meg, mit jelent az. Apám parancsolta, hogy csillapítsuk, mert konverzációt zavar... Kérem... Mikes: Igenis, hercegem. A herceg: A hölgyek addig ne elmenjenek... A mademoiselle szomorú ... Csaknem talán sírt is? ... Áááá, azt ne tegye ... Hja, értem, itt minden ugyancsak szomorú ... De foglaljanak helyet és próbáljuk egymást vidítani... No lát, mosolyog már!... Amíg Mikes elvégez... Nem siet, Mikes? Mikes: Parancsolatjára, hercegem. (A jobb-ajtó felé indul.) 10. jelenet. Voltak, Ajtónálló, két bujdosó. Ajtónálló: (Hevesen lép be a jobb-ajtón.) Teljesen lerongyolódott darócban, hosszú ápolatlan hajjal, tarisznyásan, bocskorosan a két bujdosó nyomakodik utána.) Nem bírok ezekkel!... Hogy őköt csak engedjem a mi nagyságos urunk elébe! ... A herceg: Kik ezek? Mikes: Bujdosók lesznek. Gyalog bujdosók. I. bujdosó: Hegyi kurucok vagyunk, instállom. Talpon gyövénk ... Az Isten szent nevére esdjük, csak aztat mondják meg minékünk, hogy jóhelyt járunk-é csakugyan?! A herceg: Kit keresik? II. bujdosó: Rákóczi Ferenc, édes fejedelmi királyónk... (Kiáltva.) Hol vagy, hol vagy?!... Látni akarom napfényes orcádat én is!... Csengő aranyszavadat akarom hallani!... I. bujdosó: (A fülébe.) Ne ordijj, János!... Bocsánatukat kérem, nagy jó uraim, de cimborám vak is, süket is. A herceg: Mégis azt mond, látni és hallni akar.
