Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Kovács Endre: Tragédia

csolásig, elhatározta, hogy megtekinti a várost. De a türelmetlenség hamar visszaűzte az állomásra.

Az út másik fele még unalmasabb volt, mint az első. Ha legalább egy jó könyvet hozott volna magával. így hát csak várta az egyre szaporodó hegyóriásokat és birkózott valamivel, ami folyton el akarta keseríteni.

Négy óra felé járhatott az idő, mikor kibontakoztak az ismeretlen község körvonalai. Szorongó kíváncsisággal számlálta a közeledő házakat. Vájjon melyik lesz az ő otthona? Görbe falusias uccák tűntek fel, majd a vidéki pályaudvar, a vonat lelassított s ő ott találta magát felfedező útja célpontján. A nap gyönyörűen ragyogott s ha Károly egy kissé megerőltette a szemét, észrevehette, hogy a közeli hegyeken már fehérség csillog.

Október 24-ike volt, szombati nap.

Egyfogatú kocsi várta. A kocsis mindjárt megismerte és feltesékelte az ülésre Jó hosszú úton szaladt velük a ló, kétoldalt szántóföldek terültek el feketén s a hegyek bámulatosan közelről övezték őket. A Fő-uccán kiváncsi tekintetek bámultak feléjük.

Egy hatalmas sárga ház előtt megálltak. A zajra előtűnt a kertajtóban egy negyvenév körüli, hatalmas ember, nyilván a házigazda s nagy reverendával fogadta az érkezettet.

— Hozta Isten, öcsém.

Robusztus ember volt, jóltáplált, a nyakán kék erek dagadtak ki. A bricsesznadrág és a tisztára kefélt csizma a vidéki gazdálkodót sejttették. Károly elfogultan fogott kezet vele és engedte bevezetni magát a hűvös lépcsőházba. Kótay egy széles, világos szobába vezette, ez volt az ebédlő. A falakról fakó arcú ősök merengtek rájuk vitézi öltözékben s a nap gyenge sávban hullatta fényét a szőnyegre.

A házigazda cigarettával kínálta meg a fiút, amit az udvariasan visszautasított, aztán leültek egymásnak szemközt. Károly kutatva nézeti körül, a másik pedig