Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Szitnyai Zoltán: Kezdődik az élet

történt náluk az első csók. Az első csók alighanem úgy következik be, mint amikor két rózsaágat egymáshoz hajlít a szélfuvás. Egy-egy titkon leadott kézcsók után is elnémult percekig, olyan érzéssel, mint, ha bűnt követett volna el. Mi lenne, ha egyszer mégis megcsókolná Irén arcát, pihés haja fölött a nyakát, vagy éppen a száját?... Előbb talán meg kellene kérdeznie, hogy megengedi-e? Nem, ez butaság lenne, ezt éreznie kell magában... Néha már érezte is, de mégsem merte. Hátha mégis rosszul érezte? Esetleg előbb azt kellene mondania, hogy szeretlek. A regényekben is mondanak ilyesmit a csók előtt. De ezt majdnem olyan nehéz kimondani, mint megcsókolni valakit. Hát nem tette sem az egyiket, sem a másikat. Rejtegetni igyekezett gyorsuló lélegzetét, szerette volna megtörülni verejtékező tenyerét, de félt, hogy akkor nem kapja vissza újra a leány kezét. Az meg lehúnyt szemhéjai alatt szintén a csókra gondolt. Kérni akarta Árpádot, hogy beszéljen a Vojtás tanár úrnál való összejövetelről, vagy arról, hogy mit fog majd csinálni Pesten, vagy beszéljen a könyvekről valamit... Kérni akarta és hallgatott. Ö is szerette volna megtörölni verejtékező tenyerét és ő sem merte elvenni a kezét. Talán nem is szereti Árpád, mert ha szeretné... önkénytelenül megrándult a keze, mire Árpád ujjai ijedten összeszorultak fölötte.

— Irénke.

— Árpád.

A közelükben gallyak roppantak és Hovorkáné méltatlankodó hangja hallatszott.

— Gyerekek,

ezt nem engedem. Tessék mellettem maradni, vagy nem tudom, mit csinálok.

Felbukkant a sötéten fenyegető tolibóbita s az öszszefonódott ujjak szétfutottak. Hovorkáné szigorúan feddő pillantása azt mondotta: — Ne is tagadjátok, hiszen ti csókolodztatok. A torkukba fulladt a hang, az öröm, a vágy, a boldogság és minden, amiért érdemes