Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Eme.: Rádió

Mécs Lászlónak is csak örülni lehetett. A párisi vonat­ról lépett a budapesti mikrofon elé, hogy bejelenthesse nekünk; kinyíltak a párisi szívek egy magyar költő előtt. Két Párisban írt versét is felolvasta. Széppé tette az estén­ket. * Bulla Elma és P á g e r Antal előadása volt a hónap leg­kitűnőbb színházi-prózai eseménye. Három jelenettel szere­peltek. Valllomásbeli jelenésük tökéletes hangjáték volt. Pedig a színpadi próbák alatt aligha gondoltak arra, hogy ezzel a jelenéssel a mikrofon elé is eljönnek. Színpadi elő­adást játszottak tehát és mégis hangjáték művészetet nyúj­tottak. * A magasabbrendű irodalmat Erdélyi József és Re­ményi k Sándor versei képviselték. Erdélyi József tisztán­­zengő magyar nyelve úgy hatott ki a hangszóróból, mint tavaszi pacsirtaszó. Erdély költője, Reményik Sándor az örök Erdély hangját küldte felénk. EME. A Magyar írás jelen számában közölt fametszeteket Mako­­vits Jenő festőművész (Rimaszombat) készítette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom