Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-01-01 / 1. szám - Gellért Oszkár: Igérd meg kedves (vers)
Bugyogó dala. De hova lett a forrás tiszta itala? Ha változott is költészetének hangja a világégés óta s ha itt ott apró árnyalatokban a gazdag termésű magyar poézis éreztette is hatását költészetén, Gellért mindenképpen egészen egyéni, modern s értékes lírát adott a maavar irodalomnak. A magyarság problémáiban nem olvadt fel százszázalékosan, tágabb horizontok felé nyíltak a szemei, tárult a karja, a csillagok közelebb állottak végig leikéhez, mint a magyar sors fekete ege, mégis a magyar szóval művésziesen bánt s az örök humánumot énekelte maradandó versekben, szerelmi lírájának egyedülien szép varázsa mellett. Árva magyar öklök eqymásbaborulását egyik versében akarta, de ez csak olyan kuriózum volt, hiszen a,z elrejtett, ökölbeszorított testvéri kezeket látnia kellett neki is Rokonsága mélyebb írótársaival, boldog hogy ennek a szellemi forradalmat harcoló nemzedéknek kortársa lehet. Bizonyára ez a reformnemzedék sem tagadja meg Gellért Oszkárt, a költőt. MARÉK ANTAL DR. ÍGÉRD meg kedves ígérd meg kedves, ha meghalok, Nem halsz utánam. Megvárod majd a szép öregség Alkonyi hervadt báját idelenn, S nekem időt hagysz fönn a virradatra, Hogy fölkészüljek rügyező magányban Az új találkozó elé. Engedd nekem a kék magányt! csak addig, mig visszafiatalodom. Engedd nekem, engedd a vágyat, A vágyat kedves, mely onnan is feléd száll És egyre angyalibbá finomul.