Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-05-01 / 5. szám - Illésy Péter: Népkultúra a képzőművészetben
Ez a, Keleten évezredeken át, építő erejű igazság figyelembevétele az egyetlen út, a nyugati művészet megváltására Csak ezen az úton át juthat a mi képzőművészetünk is igazi egyetemes jelentőséghez. Korunk, a kultúrális öntudatraébredés kora, időszerűvé tette a művészetek egyetemes hivatásának kérdését is. Európaszerte hallani a művészetben megnyilvánuló nemzeti törekvésekről. Keletre gyakorolt civilizáló hatásunk ellensúlyaként felébredt nálunk is az érzelmi műveltség iránti vágyakozás. A népi ösztönadottságok kultúrális jelentősége mind nagyobb méreteket ölt a művelődést irányító értelmiségben és itt-ott már meg is indúlt Nyugat nemzetközi jellegű érzelmi kultúrájának faji tagozódása. A népi szubjektivitásra irányuló művészeti törekvések kiindulásánál elsőrendű tényező az illető faj őskultúrája, annak jellegadó törvényszerűségei. Mert fajilag önálló, vagyis természetes fejlődésű művészeti kultúra nem épülhet általános jellegű tudásbeli megállapításokon,- hanem a nép lelkiségéből, magasabbrendű ösztönéletéből közvetlenül kell kibontakoznia. Keleten nincs külön népművészeti és külön „grand art". Ott a magasabbrendű műalkotások csak felsőbb fokozatait jelentik a nép primitív művészetének. Európában már szinte lehetetlennek látszik az alsó és felső fokozatok összekötése, miután e népek ösztönéletét feloldotta és művészetileg csaknem teljesen terméketlenítette is az elnemzetköziesítő polgárosodás. De csak a látszat mutatja lehetetlennek azt, amit a kor meg nem írt törvényei Európától megkövetelnek, mert az ember öröktől magában hordja az alkotóművészt, mint emberi voltának egyik elemét és főbizonyítékát. Ösztönkultúra ma is van mindenütt, csak külső megnyilatkozási formáiban vesztette el eredeti sajátosságait. Legtöbb nép alkotói tevékenysége ma már főként a városi kultúrák eredményeinek utánozásából él és