Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-05-01 / 5. szám - Palotai Boris: Hárman az osztályból
csak..." kérdezte tárgyilagos hangon, „végeredményben nem rendesebb dolog, ha itt hm... hm... tiszteletdíjért szorítom magamhoz őnagyságát, mintha minden pozitív kilátás nélkül tisztán stréberségből lehelek csókot főnököm feleségének a nyakára. Próbáltam azt is... Borravalóval akarták kiszúrni a szememet. Meghívtak vacsorára, meg fekete nyakkendőt vettek Mikulásra vörös pettyekkel. Mi vagyok én? — kérdezte önérzetesen. Búcsúzásnál vállamra paskolt. — Aztán ha van valami hölgyismerősöd, csak hozd ide... megtáncoltatom... Barátságból természetesen. Ne mondd, hogy rossz fiú vagyok. Levette bojttalan sapkáját és szemérmesen a forgóparkettra nézett, amely most halványlila fényeket töveit ki magából ... „Az ilyen kis szívességeket behozom máshol", mondta előzékeny mosollyal. Fülemhez hajolt: — Nem tudnál tíz koronát kölcsönözni? Ez a sok pancsolt szesz tönkretette a gyomromat. Fekélyem van. Szeretnék kórházba kerülni. ...Próbareggeli, gyomormosás, priznic, csend... Úgy mondta ezt vágyakozva, suttogva, mint egy forró vallomást... Aztán erélyesen beleharsogott a tölcsérbe: „Oda vagyok magáért, a fekete hajáért". * Költözködés előtt álltam. Az új lakás úgy nézett ki, mint egy lábbadozó, aki súlyos betegség nyomait viseli magán, tele van lázkiütésekkel, hámlásokkal, hegekkel, időbe telik, amíg rendbe jön. Miközben a repedéseket, a dupla ágy helyét, a foszló tapétát vizsgálgattam, a házmesterné dörmögött: — Ciánozni kéne. — Hm ... persze. — Van egy ismerősöm. Az úgy irt férgeket hogy sgy passzió. Be sem várta a válaszomat, eltűnt. Nem telt bele