Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-04-01 / 4. szám - Eme.: Színház - film - zene - rádió

megálmodta a békét. Most bemutatott egyfelvonásosát talán valamelyik olasz szikla hasadékában vázolta fel, talán épen egy tábori lapra: Hát el fog jönni!

Közel húsz „békés" esztendő múlott el azóta és most egy rövid órára feltámadt a háború a Zeneakadém ia színpadán. A háború kellősközepébe vitt bennünket Tersánszky J. Jenő, a háborús irodalom, minden jólismert kelléke nélkül.

Egyszerű kis történet a Hát el fog jönni. — A szétlőtt templom melletti fedezékben békésen készülődnek a szent estére, mikor megérkezik az aknás-főhadnagy, aki mindenáron át akar „küldeni" néhány aknát az olaszokhoz. Senki nem érti ezt a nekivadult katonát. Miért akarja ez szétlőni ezt a karácsonyi csendet? Csak a néző érezhette, hogy ez a katona maga a háború. — Az ellenség szétlőtte a templomot és így elüldözte onnan a papot és a pap húgát, aki pedig a főhadnagyé volt. Az emberi bosszú az alapja ennek a gyilkoló-vágynak, az emberi önzés sarkalja ezt a támadó kedvet. Hiába szólalnak fel a többiek, az emberség, a szeretet nevében, hiába érvel doktor Rókus ügyvéd, népfelkelő, önkéntes-mindenes is a józanság erejével, csak a sors keze bírja megakadályozni a főhadnagy embertelen cselekedetét. Amikor habzó szájjal futkos a sziklákon, hogy az aknavetőknek jó kilövőhelyet keressen, leszédül a drótakadályok közé.

Még ez az isteni intőjel sem elegendő neki; vérző kötéssel a homlokán sem mond le arról, hogv megfizesen az „ellenségnek". Doktor Rókus ápolja és közben védőügyvédi kötelességet érezve, ki akarja őt „békíteni", de nem boldogul vele. A főhadnagy még őt is lelövéssel fenyegeti és kijelenti, hogy csak akkor mond le tervéről, ha maga Szűz Mária jön . . . Nem tudja tovább mondani, mert a megkínzott emberiség keserű, de mégis csodálatos erejű hangja kiált feléje doktor Rókusból: Hát el fog jönni! Meglátja .. . és a fedezék bejárójánál megjelenik Mária — a pap húga, bátyjával együtt, hogy a hadtestparancsnokság engedélyével elszállítsanak néhány fontos dolgot, az összelőtt templom pincéjéből. Utolsónak doktor Rókus szól meg: Én ezután még jobban hiszek az isteni csodában és emberi szeretet győzelmében.

Néhány kitűnő színészen kívül semmisem segítette ezt a színpadi művet. Rossz világítás, vegyes díszletdarabok szolgáltak neki keretül. A rendező leghalványabb nyomát sem tudtuk felfedezni és mégis tökéletes színházi élményben volt részünk.