Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Szitnyai Zoltán: Csak játék volt

jában nem lehet megbízni és seprővel, portörlő ruhával maga száguldott végig a lakáson. Már az se feszélyezte, ha szakadozott pongyolájában, fésületlen, kusza hajjal, az éjszakai zsirosodás csillogásával arcán, megpillantotta lentről valaki, amint mélyen kihajolt az ablakon és port rázott ki az utcára. Uj ruhákat nem csináltatott a régieket nyúzta, viselte egyre hanyagabbul. Ha eszébe jutott valami, kalap nélkül futott át valamelyik közeli boltba. Később már nem is látták másként, mint így, kosárral a karján, amint hosszú léptekkel loholt a dolgai után. A cselédet el kellett bocsátani s kora reggelenkint Tinka ment a piacra, ahol filléres alkudozásokkal réme lett az árusoknak. A városbeliek mosolyogni kezdtek rajta. Az özvegy nem mert ellenkezni Tinka egyre zsarnokibb rendszabályaival Békén tűrte, hogy hetenkint alig egyszer fogyasztottak húst, teához nem kapott rumot, mert Tinka szerint nem tellik rumra Csak akkor szisszent föl és próbált ellentállni, amikor Tinka elrendelte, hogy a hat szobából négyet elkülönítenek és albérlőket fogadnak be.

— Egy

csomó idegent telepítenél be a lakásomba? Mire ez mind? Ez a rettentő takarékosság?

— Mert szegények vagyunk.

— De

ennyire?

— Igen,

ennyire, Nincs semmink, csak ez a ház, a pénzt felette a hadikölcsön. Csak úgy élhetünk meg, ha beérjük a legkevesebbel. Vagy el akarod adogatni az ékszereidet?

S ebben volt is igazság.

Az albérlők beköltöztek a négy szobába, aztán jöttek-mentek s néha egy se volt, mert Tinka és az özvegy nem győzte a sok munkát, Tinka pedig cselédet többé nem tűr meg a háznál, mert minden cseléd fizetett tolvaj. A sok dologtól, loho-