Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Egri Viktor: Aki Adyt inspirálta

AKI ADYT INSPIRÁLTA*

Közel négy évtizede, hogy az Adyt megelőző kor modern költőnemzedékének reprezentánsa, Szilágyi Géza, feltűnt „Tristia" című kötetével. A petőfieskedők, az egyszerű érzéseket megéneklő népies költők sáskajárása után Vajda János magányos és sötét alakja komorlik; Kis József balladái, néhány finom és mélabus Revicky-vers jelentenek eseményt, aztán évek csendje jön, amelyet Szilágyi Géza „Tristiája" szakít meg. Ez a kötet, valamint a századforduló éveinek termése: a „Holt vizeken'' egészen új, merész hangot jelent a magyar lírában.

A századvégi lirikusnemzedék az emberi lélek bonyodalommentes pásztori egyszerűségeit énekelte meg szürkülő színnel, vértelen művészettel. Az új jelentkező friss színt hoz, temparamentumát franciás iskola nevelte és verseibe beleviszi egy dekadens érzékiség haragosabb színeit. Az ösztönöket záró zsilipek felszakadnak és törvényt bontanak. A kéj dicséretének első akkordjai csendülnek fel, a meddő kéjeké és a szomorú mámoré, mely hovatovább csömörletes fáradságba omlik. A valóság irgalmatlan igazságéinak megérzése szüli a csömört, pesszimizmust és az életunalmat. Ez a pesszimizmus úttalan és bár Szilágyi lírája olykor biblikus egyszerűséggel szólal meg és valami bujtatott vallásosság vibrál át rajta, Isten és az isteni igazságszolgáltatás látatlan marad, — minden erő, szépség és bölcsesség mozgatója a véletlen, a vakeset, vallja az új költő.

Az őszinte líra ősforrása a szépségentúli igazságkeresés. Szilágyi az élet minden megnyilványulásában keresi, de hangja a kételkedőé:

A szeretet meg nem menté a földet:

A gyűlölet talán megváltaná . . .

Gondoljuk el, hogy ezek a nagyon mai szavak négy évtizeddel ezelőtt hangzottak el. Annyira új volt ez a hang, hogy utat mutatott. Utat mutatott századunk legnagyobb magyar költőjének, Ady Endrének is. Ady nagyváradi éveiben