Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-03-01 / 3. szám - Surányi Miklós: November 3
Werner Zacharias a szalonokban nem játsza sem Ezsaiás próféta, sem Abraham a Sancta Clara szerepét. A szép bécsi asszonyok között inkább a költő babérairai pályázik. Azonkívül ő a legnagyobb irodalmi szakértő is, akinek könyvekről és íróikról mondott véleménye kinyilatkoztatás. Minthogy én irodalomból csak annyit tudok, amennyit Karolinától tanultam, odalopóztam az abbé mellé, hogy gyarapítsam ismereteimet. Épen Racine-ról és Voltaire-ró| volt szó. Egyikről sem hallottam soha, gondoltam magamban, most alaposan tájékozódom felőlük és alkalomadtán meglepem Karolinát irodalomtörténeti műveltségemmel. A következő párbeszédet hallgattam végig: — Abbé úr, kit tart ön nagyobbnak, Racinet vagy Voltairet? — Ah, ezt a két nevet nem lehet egy napon kiejteni. Ra cine fenkölt és mélységes, mint az ég és a tenger. Soha le nem írt egy sort, amely nem volt mintaszerű, óriási, mesteri, felülmúlhatatlan. Egyetlen gondolata sincs, amely nem volna bibliai törvény . . . Voltaire? ... Az ő gonosz nyelve, az ő erkölcsi felfogása . . . pfuj! — Igaza van abbé, Racine nekem is sokkal jobban tetszik, Racine valósággal megigéz. — Igézet, igézet! Hol van Racine az igézettől! Racine mo noton, unalmas, hideg, Voltaire felizgat bennünket, megfélemlít, elragad és a végtelenbe sodor. — Én rajongok Voltaire-ért, — szólt valaki közbe. — És miért, ha szabad kérdeznem grófnő? — rikkantotta az abbé. — Azért talán, mert Voltaire a világon mindent tagad, még a vers törvényeit is? — Annyi bizonyos, hogy Voltaire újító, — tódította egy harmadik. — Voltaire sem nem klasszikus, sem nem ortho dox. Az abbé összecsapta a tenyereit. — Ki meri azt állítani, hogy Voltaire nem klasszikus? Az egész francia irodalomban nincs hozzáfogható klasszikus. — Jó, jó, de stílusa . . . — A stílus! Az ő stílusa! Hogy Voltairenak nem volna stílusa? Olvasott ön tisztább, tökéletesebb verseket? A ver
