Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Juhász Géza: Tudomány vagy csillagjóslás. Egy készülő irodalomtörténet elé

Ennél az elnagyolt műnél jóval értékesebb Farkas két monográfiája. Mindkettő néhány környezettényezőt modernígényesít. Romantika-története a tájlelket vizsgálja, meg hogy melyik írót miféle felekezetnél anyakönyveztek. Fiatal Magyar-* ország a nemzedékellentétet mutatja ki a negyvenes évek kortárs írói közt. Bármennyire szellemtörténész, nem hangsúlyozódik nála, hogy a lélek nem viasztábla, amelyre akármilyen kusza benyomás rábélyegződhet, hanem királyi fogadó terem, ahova az udvarmester, az öntudat csak azt bocsátja be millió jelentkező közül, aki neki tetszik. Nincs dogmatikus miljő, sem felekezet, sem társadalmi osztály, sem kor. Ugyanebben a családban két testvér akár két ellentétes világ lehet, mint a Kisfaludyak. Farkas ezt eredeti módon veszi tudomásul: a nehéz eseteket, a kivételeket alig említi. Romantikatörténetéből így marad ki például Csokonai és Katona alakja.

Különben azt mondhatnám, ez a kihagyás elvszerű Szellemtörténészeink közt lábrakapott babona, hogy a nagy írót nem kell számbavenni, mert nem jellemzi a kori. Tegyük föl, ez igaz, — akkor is: mi fontosabb az irodalomtörténetírónak? A korjellemzés vagy az irodalom, amely első sorban mégis csak; a nagy író? Épen a korkutató szellemtörténésznek ajánlatos, hogy a lángészt állítsa középpontba. Minél jobban behatol egy kor szellemébe, eszméibe, ízlésébe, annál inkább fenyegeti a veszély, hogy ezekkel méri az írókat, önmagával méri a kort, teljes viszonylagosságba, vész. Ettől óvnak meg a nagy írók. Ök körülbelül egy szinten állanak és, aki hozzájuk viszonyít, remélheti, hogy eredményei nem iesznek relatívak.

De nem is igaz, hogy a nagy író ne fejezné ki a korát. A középszer túlbecsülelését az okozza,