Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-02-01 / 2. szám - Ludo Ondrejov szlovák költő: Martin Nociar Jakubovie (ford. Marék Antal)
Hallgatnak az erdők. Csak az erdők állanak és hallgatnak köröskörül. Elhagyatott kunyhóban élek. Az est csendjében a bányászok éneke szóródik a fák közé lentről, a völgyből. A bányászok éneke. Sötét éjszakák borulnak ablakaink alatt, Hej embertelen őrei A szegény raboknak: búcsúsok is ilyen éjjel sötétet álmodnak. A napok szállnak, mint a halál madara, az élet dalol, aszott böjt a dala. De jön még új hajnal, haragos pírral arcán $ megváltó diadallal. Az embertelen népekről. Ócsárolják a bányászok kenyerüket s elitélik a jogtalanságot. Én Jakobi Márton, gyalázom létünk céltalanságát s így kiáltok: — Ismertek-e olyan népeket, amelyeket a szerétéiért, az ember legszentebb vonzalmáért megöltek? — Ismertek-e olyan népeket, amelyek titeket emberségre tanítanak s ők maguk nem emberségesek hozzátok? Engedelmességre tanítanak, hogy leigázzának? Szeretni tanítják a nemzetet s ők maguk nem szeretnek titeket? — Ismertek-e olyan népet, amely titeket Krisztus tanaira
