Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Tóth Árpád posthumus verseiből: Elkoptam…, Harangvirág, Aranylöveg a messzi égen, A test csodája

Háthogyha int még új tavasz Önéki is? és lomha, kényes Lelkének, bár nem oly igényes, Mint az istenok s a ravasz Dúsgazdagok, háthogyha járna Az élet egy jó mosolya, Mely édes, mint az ibolya S elzsongit, mint a siri párna?

A TEST CSODÁJA

Ámultatok már néha, mily csodás Világ a test, az ős sejt-tömkeleg? A bennem zsúfolódó különös Csodákra én riadtan figyelek.

Mily csoda ez: Hamlet vagyok, borús, Vándor, ki célom s utam nem tudom, S mégis bennem ezer és miriád Mozgás rohan biztos célú uiton.

Mosolyognék egy új, szép, friss mosolyt, De a szív biborló öbleiből

— Sejt sejtnek adja — száll már biztosan Szememig a vén könnyek vödre föl.

Dacolnék új, szép daccal, ám kemény Szájam körül már csöndes árkot ás, Szelíd és gyáván reszkető mosolyt Az ős alázat és megalkuvás.

Henyélnék, oh hisz csak henyélni jó, Ülni a napban. Minek a robot?

S agyamon ezer apró kalapács Veri a marsot: az időt lopod!