Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Csuka Zoltán: Könnyű mosoly a halálnak (vers)

KÖNNYŰ MOSOLY A HALÁLNAK

Kőlapok rozsdás évszámai hiába huhúztak ránk, primitív fényképekről könnyen felénk himbálóztak rég eltűnt mosolyok.

Tarka temetőn tikkadtan tétováztunk,

künn a partokon árva jegenyék kérezkedtek a magasba, ezer nyári virág egyszerre pattant a napnak, ezer fűszál egy vidám nótára riszálta derekát, ezer bogár egyszerre rohant pirosán a szerelembe. Körülöttünk mindenütt az élet malmai zúgtak, méhek és legyek valami furcsa, örök életnótát döngicséltek. Nézésünk akkor egymásra lobbant és éreztük:

nem a halál kapuja előtt állunk és nem fekete csend riogat, láttuk, ahogyan széttárul a horizont

és szemünk előtt szélesen nyílnak az égbolt örök zsilipjei. A temető fölszökkent, avas vállát rázta, a sírkövek sziklaszigetje szétporlott, rohant az idő

és a halál minden talpalattnyi helyére betört az életár. Mi csak mosolyogtunk, ahogy az értelem lámpája nevet, nyugodtan néztük, hogy zúg elő az égboltozat alól, jön előre, vállára kap és visz magával az örök ritmus, fénynyalábok ugrottak alánk paripának s már száguldtunk ki a végtelenbe, szemünkben az örök mosollyal, a halált kerestük s nem leltük sehol, minden élet útja új életfolyamba torkoll nincsen halál s ha lenn fekszünk a csendes gödörben, testünk elég és új életet táplál, porladó csontjainkon is átvágtatnak a rádiószikrák és mi öntudatlanul is emeljük az új élethullámot, amely jön, jön felénk megállíthatatlanul.

CSUKA ZOLTÁN