Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Szabó Pál: Kaland a kültelken (Részlet az író Pénz és pénz c. regényéből)

nincs semmi kifogása az ellen, hogy ne járjam a világot eb­ben a télben mezítláb? — Oh, ázt hogy teccik gondolni . . . — Az ilyen kislányok, mint maga, még sok mindent gon­dolnak. Nézzen csak ide! — felvette egyik lábbelijét, ami se csizmái, se cipő nem volt, hanem a kettőnek eléggé sikerült kereszteződése, — kéri a kását. — S megpiszkálta' az orra hegyét. — Kását? — kérdezte Bori és szája nevetésre húzódott. — Azt. Pedig, ha esze volna ennek a lábbelinek, tudhat­ná, hogy régen elvette a víz az én kásaföldemet. — Újra a tégla után nyúlt. — De hát így . . . csak így beállítani ... és hátha> én megijedtem volna? — Úgy mondta ezt Bori, hogy kitudja, milyen nagy dolgok függnek attól, hogy ő megijed-é vagy nem. — Nem hinném, hogy maga olyan könnyen megijedne. — Válaszolt az idegen és nézte Borit. — Miért nem hinné? — Először is azért, mert igen jó ember vagyok és másod­szor pedig egész nap jártam itt a külvárost, hogyha véletle­nül olyan cipészműhelyre akadok, amelyiknek nincsen ott­hon a gazdája. Vogy megholt, vagy elköltötzött, vagy fel­akasztotta magát. . . . Borinak a csudálkozástól tátva maradt a szája. Ilyet még nem hallott, mióta megvan a világ. — A maga cipőjét csak olyan műhelyben lehet megcsinál­ni, amelyiknek nincs otthon a gazdája? — kérdezte. Pont, mint a mesében. Vagy a, Fütyös Dan-ban. Pont ugyanaz. Az idegen lélekből nevetett. — Olyanban. Tudja, ez olyan tengerlépő cipő. Nagyon jó cipő ez, csak az az egyetlen rossz tulajdonsága van, mint ahogy már mondtam is ... S újra beleszurt a kezébe. Te­hetetlenül csüngette le a karját, nem megy, nem megy. Vé­ge van mindennek. Mindennek vége van . . . IBori rémülten húzott elő valahonan tiszta rongyot és azt mondta, mutassa csak a kezét Hadd kösse be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom