Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Szabó Pál: Kaland a kültelken (Részlet az író Pénz és pénz c. regényéből)

nincs semmi kifogása az ellen, hogy ne járjam a világot ebben a télben mezítláb?

— Oh,

ázt hogy teccik gondolni . . .

— Az

ilyen kislányok, mint maga, még sok mindent gondolnak. Nézzen csak ide! — felvette egyik lábbelijét, ami se csizmái, se cipő nem volt, hanem a kettőnek eléggé sikerült kereszteződése, — kéri a kását. — S megpiszkálta' az orra hegyét.

— Kását?

— kérdezte Bori és szája nevetésre húzódott.

— Azt.

Pedig, ha esze volna ennek a lábbelinek, tudhatná, hogy régen elvette a víz az én kásaföldemet. — Újra a tégla után nyúlt.

— De

hát így . . . csak így beállítani ... és hátha> én megijedtem volna? — Úgy mondta ezt Bori, hogy kitudja, milyen nagy dolgok függnek attól, hogy ő megijed-é vagy nem.

— Nem

hinném, hogy maga olyan könnyen megijedne. — Válaszolt az idegen és nézte Borit.

— Miért

nem hinné?

— Először

is azért, mert igen jó ember vagyok és másodszor pedig egész nap jártam itt a külvárost, hogyha véletlenül olyan cipészműhelyre akadok, amelyiknek nincsen otthon a gazdája. Vogy megholt, vagy elköltötzött, vagy felakasztotta magát. . . .

Borinak a csudálkozástól tátva maradt a szája. Ilyet még nem hallott, mióta megvan a világ.

— A

maga cipőjét csak olyan műhelyben lehet megcsinálni, amelyiknek nincs otthon a gazdája? — kérdezte. Pont, mint a mesében. Vagy a, Fütyös Dan-ban. Pont ugyanaz.

Az idegen lélekből nevetett.

— Olyanban.

Tudja, ez olyan tengerlépő cipő. Nagyon jó cipő ez, csak az az egyetlen rossz tulajdonsága van, mint ahogy már mondtam is ... S újra beleszurt a kezébe. Tehetetlenül csüngette le a karját, nem megy, nem megy. Vége van mindennek. Mindennek vége van . . .

IBori rémülten húzott elő valahonan tiszta rongyot és azt mondta, mutassa csak a kezét Hadd kösse be.