Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Szabó Pál: Kaland a kültelken (Részlet az író Pénz és pénz c. regényéből)

kongása. az árnyak hozzá hajoltak, az igazi falra másztak és olyan jó volt, olyan furcsa volt ezek közt az árnyak között lenni, élni. Erről is, amarról is jönnek, mozognak az árnyak, de közbe semmi sincs. Csak ő van, a Füttyös Dán van és a kutyája, babája, lova . . .

A mester után becsukódott az ajtó, Bori még jobban megbillentette a vászonfalat és könyvébe bújt, összefolyt körülte a délután

Egy perc? Két perc? Vagy egy óra? Annyira' nem fontos a Bori életében. Egyszer csak félfüllel arra figyelt, hogy valaki kopog az ajtón és már be is nyit. Most bejön a szoba közepére és az árnya, a kisérő, az embert soha el nem hagyó árnya már is itt van mind a két falon . . . Valami olyan furcsán cserdül, olyan szívet dobogtatón csendült, mikor azt mondta:

— Jó

napot!

Csönd. Bori kihajolt a nappal ágy, éjjel isi ágy szekrényből, most egyszer nagyon szerette volna, ha keresztül tud nézni a képzelt közfalon. De valami úgy megfogta, úgy lecsitította a nyelvét, nem a félelem. Arrul szó sincs. Hiszen olyan sokszor maradt ő így itthon egyedül. De mégis. Ha evvel az érkezővel valami nagyszerű, valami rendkívüli dolog történhetne . . .

— Bon

zsur, — mondotta az idegen hangosabban és Borinak úgy tetszett, hogy névet, hangtalanul, de nevet.

Csönd. De haliga mit mond? Bori már ennek mégiscsak megvárja a végét.

— Bűne

zuá! Good bey! . . . mondotta, hadarta az idegen hangosabban, aztán, hogy senki nem válaszolt ugyanezt elmondta horvátul, majd csehül, olaszul. Majd átcsapott a törökre, spanyolra. Keresztül száguldott Portugálián, onnan átnyargal Arábiába, hogy nyomban csecsebcül darálja el köszönését. Végül nagyot sóhajtott héberül és hátáról ledobott valamit, Bori nem látta, hogy mit. Aztán leült az ősi székbe.

Bori olyan neszt hallott, mint mikor valaki veti le lábáról