Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-02-01 / 2. szám - Szabó Pál: Kaland a kültelken (Részlet az író Pénz és pénz c. regényéből)
a cipő a sarokban és más délután más gyönyörűséggel következett. Selymes mester szeretettel nézte a csizmának örvendező Borit. Most, először mozdult meg benne valami parányi kis lázadás szegénységé ellen, vagy a Bori egyre jobban nyíló szépsége ellen. Hogy miért is nem tud már egyszer neki venni vagy csinálni új cipőt vájjon? Inkább venni. Mert ő már nem tud új cipőt csinálni ilyen takaros kicsi lábra . . . Nagyon vékony sugárban jött ez a lázadás, de csak lázadás volt és bizony, megrontotta az ebéd ízét. — Majd lesz neked szép, vadonatúj cipőd is, Bori, —mondotta szomorúan, de nem Borinak mondta, hanem inkább magának mondta orvosságul iménti lázadása ellen. — Nekem új cipőm? — nyílt ki csudásan nagyra a Bori szeme. — Igen, neked, — erősítgette az óriás és ősei székébe ült. Hogy menten bozontos, szakállas csecsemő legyen belőle. Ez is egyik nagy teher volt Selymes Mihály úri és női cipész életén, ez a testi nagyság. Más, rendes iparosember foglalkozásához szabja teste méreteit, csak éppen ő esett ki ebből a rendes kerékvágásból. Hosszúak, nagyok szoktak lenni az ácsok, vagy kovácsok, de még inkább a szatlarok, kocsifényezők. A suszterok csinos kis emberkék, az se baj, ha törpék és világ csudájára éppen hogy ő nőtt ki a házból... — Nekem új cipőm lesz, azt mondta édesapám? — vette kezébe Bori újra az előbbi kijelentést, mert jó lesz ezt megbeszélni, alaposan. — Neked hát. Szép, lakkcipő, antilop betéttel. Bori elképedve bökött a mellére. — Nekem la? — Mondom, hogy neked, nézze meg az ember! — boszszankodott a mester és titkon számítgatni kezdte, hogy mennyi pénz is kellene ilyen cipőért vájjon? De hamarosan rájött, hogy soha, soha nem lesz Borinak új cipője az ő keresetéből. Azok a húsz és ötven fillérek, amelyek naponta
