Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Az őstehetség

a képet eltépte s lógó kezekkel' ült, míg csak be nem sötétedett. Akkor aztán elindult a földjére, túlegyenes, marcona léptekkel ment szemlét tartani, vigaszt keresni.

Lilásveres este volt, az égen nagy kamasz, ügyetlen felhők lomháskodtak, a házak ereszén — hosszú rudakon — napsárga kukoricacsövek száradtak, a templom előtt lócán Vajkóné ült összegubbaszkodva, kendőjébe süppedve. Vajkó Gábor megállt, nézte a mozdulatlan tájat, az eget, a házikót, az öreganyját és azt gondolta: „szép motívum".

Aztán lehuppant a földre, haragos, erős sírás rázta a mellét, mint gyerekkorában, amikor eleresztette az édesapja kezét és eltévedt a kassai nagyvásárban . . .

PALOTAI BORIS