Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Tamás Mihály: Látogatás

kig. Enyhe izgalom futott át rajta, végigpergett benne minden, amit ez az ember jelentett az életében. Most, amikor egymás mellé értek, megálltak.

— Szervusz.

— Szervusz.

— Hát

te itthon vagy?

— Itthon.

— Ejnye,

lám ...

Néztek egymásra, a szemük is nevetett egy keveset, de csak úgy, mint a pislákoló mécses, amely alól kiégett az olaj. A barátja arcára teljességgel visszatért a mindennapi élet.

— Kár,

hogy sietnem kell...

— Igen.

— Kilencórás

tárgyalás.

— Igen.

— No,

szervusz.

— Szervusz.

Hát idáig jutottak a dolgok?

Fent a főtéren egy másik barátjával akadt össze. Iskolába jártak együtt, azóta se látták egymást, az érettségi óta.

— No

de ilyet... szervusz Cézár!

— Szervusz.

— Mi

van veled? Itt vagy?

— Itt.

Veled mi van?

— Élek.

Mondd csak, kérlek, hány óra?

— Háromnegyed

kilenc.

— Tyüh,

az áldóját, még lemaradok a vonatról... de pontos az órád?

— Pontos.

— Akkor

... szervusz öregem.

— Szervusz.

Kacsázó léptekkel billent át a másik oldalra, az állomás felé, Lanti Cézár pedig arra gondolt, hogy a gimnázium romantikus korszakában ez a